nemi erőszak

Eljárás indul Maksa Zoltán viccelődése miatt

A Médiatanács a keddi ülésén határozott úgy, hogy megvizsgálja, megfelelt-e a Maksa-híradó az emberi méltóság tiszteletben tartása és a megfelelő korhatár-besorolás követelményének.

Herczeg Márk
Média

Keresik ezt a két férfit, mert megerőszakoltak egy nőt a Bulinegyedben

Nyáron, a Dob utca és az Erzsébet körút kereszteződésében.

Herczeg Márk
bűnügy

A szexuális bűncselekményért bíróság elé állók 90 százalékát elítélik

Herczeg Márk
bűnügy

Két nappal a szabadulása után konyhakést tartott egy 17 éves győri lány nyakához, és megerőszakolta

És egy másik nőt is megfenyegetett. A 28 éves támadót a lány apja fogta el.

Herczeg Márk
bűnügy

Maksa bocsánatot kért (megint, újfent és újra)

A rosszul sikerült nemi erőszakolós poénja miatt.

Király András
POLITIKA

Perceken belül elfogták a kistelki erőszak gyanúsítottját

Király András
bűnügy

Ha nők, akkor erőszak

Nőkről idén is szinte csak erőszakos bűncselekmények kapcsán olvashattunk. Ezek voltak 2014 vak komondorai.

Feminfo
bűnügy

Szigorítaná a kormány a gólyatáborok szabályait

Tbg
ÁLLAT

Csak 800 ezer volt a rendőrségi kampány, amiben a nők tehetnek róla, hogy megerőszakolják őket

A Baranya megyei rendőrség nem adja ki a szerződést, amit az áldozathibáztatós videók elkészítésére kötött, de pár részletet közöltek a megbízásról. A rendőrség a gyerek bizonyítványában üzen majd a szülőknek, hogy mit kell tenniük, ha el akarják kerülni az erőszakot.

erdelyip
bűnügy

Betiltották az Ubert Delhiben

Az indiai szövetségi területen nem a taxis monopólium megtörése, hanem egy nemi erőszak után léptek fel a fuvarapplikációs cég ellen.

Horváth Bence
külföld

A belügy szerint csak félreértik a rendőrség "vitaindítónak" szánt videóit a nemi erőszakról

Álságos magyarázkodásba kezdett a Belügyminisztérium a napokban megjelent bűnmegelőzési videókról. A magyar rendőrség talán egyetlen akciója nem került még be annyi külföldi újságba, mint ez.

erdelyip
POLITIKA

Nem volnának megerőszakolva a nők, ha nem kacérkodnának annyit

A rendőrség egyszerűen nem tud leállni: újabb jótanácsok nőknek arról, hogy hogyan kerüljék el az erőszakot.

Király András
politika

Egy drogos nemi erőszakoló Amerika kedvenc apukája?

A 77 éves Bill Cosby egyre több vád szerint évtizedekig drogozott be és erőszakolt meg fiatal nőket. A színész nem hajlandó reagálni, pedig a vádak nem tűnnek alaptalannak.

Herczeg Márk
SZEX

Így ne kövess el nemi erőszakot

Nem a bulizást kell betiltani, és a Ne erőszakolj!-nál szofisztikáltabb üzenetekkel is érdemes megpróbálkozni.

Feminfo
szexuális erőszak

Tudod mit üzen neked a rendőrség, ha egy buli után megerőszakolnak? "Tehetsz róla"

Faék egyszerűségű bűnmegelőzési kampánnyal állt elő a magyar rendőrség: kivágott ruha -> pia -> pasi -> nemi erőszak.

erdelyip
bűnügy