nemi erőszak

Két férfi útbaigazítást kért egy pécsi nőtől, majd betuszkolták a kocsiba, hazavitték, és mindketten megerőszakolták

Az egyikük a vád szerint enyhe fokban korlátozva volt a cselekménye következményeinek felismerésében és az annak megfelelő cselekvésben. A tavalyi bűncselekmény tárgyalása pénteken lesz.

Herczeg Márk
bűnügy

Annabella Sciorra nemi erőszakkal vádolja Weinsteint

A Maffiózók szereplője arról beszélt, hogy a producer 25 éve támadta meg a lakásán.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A Vader lép föl a Dagoba és Kreator mellett, az emberrablással és nemi erőszakkal gyanúsított lengyel Decaptitated helyett

A Decapitated tagjait szeptember elején tartóztatták le, budapesti fellépésüket is le kellett mondaniuk.

Boros Juli
ZENE

A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálja Weinstein egyik nemierőszak-ügyét

Herczeg Márk
bűnügy

Indiában mostantól nem menthetik fel a kiskorú feleségüket megerőszakoló férfiakat

A gyerekházasság intézményével továbbra sem tudnak mit kezdeni.

Czinkóczi Sándor
külföld

Két fiú megerőszakolt egy lányt a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban

Mindhárman az intézményben laktak.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Összejött a pénz, megrendezik jövőre Svédországban a férfimentes fesztivált

3300 ember dobta össze a támogatásokat, hogy létrejöhessen a rendezvény.

Horváth Bence
külföld

Turnébuszában erőszakolt meg egy nőt, letartóztatták Nellyt

Ügyvédje szerint csak le akarják húzni pénzel a rappert.

Botos Tamás
bulvár

Tömegesen erőszakolják a rohingya nőket a mianmari katonák

Ez a legújabb fegyver a muszlim kisebbség elüldözését célzó etnikai tisztogatásban.

Bede Márton
külföld

Hónapokon át gyógyszerezte 13 éves lányát egy tápiószelei férfi, hogy megerőszakolhassa

A kislány gyereket is szült a kapcsolatból.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Öten erőszakolhatták meg a 16 éves lányt a kelet-magyarországi házibuliban

A Bors szerint kábítószert kevertek az italába, a rendőrség nem tud ilyenről. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásba kerültek.

erdelyip
bűnügy

100 erőszaktevővel beszélt a doktorijához egy indiai nő, és sokkoló, amit talált

Sokan brutális szörnyetegekként látják az elítélteket, de valójában átlagos férfiak, akik az indiai társadalom beidegződései miatt sokszor még a börtönben sem fogják fel, miért bűn az, amit tettek.

Sarkadi Zsolt
külföld

10 évet kapott a szektavezér, mozgósították a hadsereget Indiában

Nemi erőszakért kell bűnhődnie a gurunak. A hívek őrjöngenek, 39-en már meghaltak.

Magyari Péter
külföld

A bíró nem ment bele abba, hogy ejtsék a Polanski elleni erőszakvádat

Pedig már az áldozat is kérte, hogy legyen végre vége a 40 éve húzódó pernek.

Sarkadi Zsolt
külföld

Megszűnt a rendőrségi eljárás az Soundon erőszakkal vádolt DVBBS dj-duó tagjaival szemben

Megrovást kaptak kábítószerbirtoklás miatt.

Sarkadi Zsolt
bűnügy