Harminc évre ítélték az Azok a hetvenes évek című sorozat színészét. Nyilvánosságra került egyik áldozatának bírósági vallomása.
A Sunday Times és a Channel 4 nyomozása szerint Brand egy 16 éves lányt is zaklatott a 2000-es évek közepén. A humorista mindent tagad.
Mel Tucker, a Michigani Egyetem focicsapatának sztáredzője maszturbált, miközben Brenda Tracyvel telefonált. A nő egy korábbi erőszak áldozataként tart tréningeket sportolóknak arról, hogy mindig csakis konszenzuálisan szexeljenek. A zaklatásos ügyről több mint 100 oldalas jelentés készült.
12 ezer oldalnyi titkosított üzenetet vizsgáltak át, amik szerint a War Room nevű csoport úgynevezett „PhD” tanfolyamán tanították, hogyan lehet nőket manipulálni. A PhD ebben az esetben a „Pimpin' Hoes Degree” rövidítése volt.
Gyilkosság miatt ült, beszervezték, visszatért az ukrán frontról, tette után őrizetbe vették.
Andrea Giambruno megmondta a fiataloknak, hogyan kell biztonságosan bulizni.
Az egyiket ököllel ütötte meg, amikor ellenállt.
A bántalmazott nők az étterem vendégei voltak.
A vádirat szerint a nők azt állítják, hogy szóbeli és fizikai bántalmazással kényszerítették őket arra, hogy szigorú ütemterv szerint készítsenek meghatározott tartalmakat. Az egyik nő sírt és félt, mert azt hitte, hogy Andrew Tate bármire képes.
Az ügyész időnként elvesztette az objektivitását.
Legalább egy esetben szexuális erőszakot is elkövetett.
Az influenszert és a testvérét többek között emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolják, tárgyalásukig szabadon mozoghatnak a román fővárosban és környékén.
A játékos elmarasztaló ítélet esetén 4-15 év börtönnel néz szembe.
Májusban tömegek erőszakoltak és hurcoltak meg két nőt az államban, most az akkori incidens egyik főszereplőjének a háza égett.
Egy videó indította el az újabb tüntetési hullámot, amelyen egy hindu közösség férfiai csoportosan megerőszakolnak, majd meztelenül végighurcolnak egy falun két őslakos keresztény nőt.