Az MTI nem tudósított az LMP sajtótájékoztatójáról, ezt közleményben nehezményezte az LMP, amit szintén nem tett közzé az MTI.
Az MSZP-s politikus szerint a Fidesznek nem áll érdekében a kérdés tisztázása, mert szeretné, ha még sokáig beszélnének róla.
A nemzetbiztonsági bizottság rendelte el zárt ülés után.
A Fidesz frakcióvezetője arról beszélt Rogán Antal meghallgatásán, hogy ezeknek a beazonosítása vagy ismerete nélkülözhetetlen lesz.
Világos elvárásaik lesznek.
Korábban a Mi Hazánk akarta megszerezni a pozíciót. Mivel a pártok nem tudtak megegyezni, a házelnök osztotta ki a parlamenti pozíciókat.
Hadházy Ákos viszont azt javasolta az ellenzéki képviselőknek, hogy ne vegyenek részt a parlament bizottságainak munkájában, de az LMP szerint ez csak rontana az ellenzék helyzetén.
A fideszes alelnök szerint a kormánypárti tagoknak hirtelen halaszthatatlan közfeladatai támadtak.
Az ellenzéki képviselők Sztojka Attila hangfelvételeiről is kérdeztek volna.
Lennének kérdéseik, persze nem biztos, hogy a fideszes tagok megjelennek.
De nemcsak őt, több más tisztségviselőt is őrizetbe vettek.
A parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt referált a külügyminiszter.
A miniszter azt állította, hogy „Magyarországon ellenzéki vezetéssel parlamenti vizsgálat folyik a Pegazus-ügyben”, pedig a Fidesz képviselői már kétszer is elszabotálták a vizsgálóbizottság felállítását.
A DK politikusa szerint a fideszes politikus vagy rosszul tud valamit a témában, vagy nála is sokkal jobban.
Stummer János szerint ezért akár 3 év szabadságvesztést is kaphatna a Fidesz alelnöke.