A Határtalan kreativitás névre keresztelt projektben Kálomista Gábor és mindkét fia részt vesz.
A miniszterelnök azt mondta az NFI új stúdiójának megnyitóján, hogy „végre állami támogatás nélkül is készülnek saját lábukon megálló filmek”.
A miniszterelnök adta át a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának két új gigászi műtermét, ahol Rúzsa Magdi Koltai Róbertnek öltözve énekelt és egy csatajelenetet is eljátszottak az új magyar történelmi sorozatból. Orbán arról beszélt, hogy a filmgyártásnak szüksége van az államra, de végre a független filmek enélkül is boldogulnak.
A Nemzeti Filmintézet mellett 280 millió forinttal szállt be a Szerencsejáték Zrt. is.
Az NFI így közölte a nézettségi adatait, miután kiderült: tavaly először többen voltak kíváncsiak a független filmekre, mint az államilag támogatottakra.
Az Emmy-díjas operatőr szerint itt a „tökéletes alkalom beadni a lemondásokat”.
Az énekesnő szerint ez lesz az El Caminója.
A hétvégén mutattuk be a Jeti Moziban Somogyvári Gergő hajléktalanságról és transzneműségről szóló dokumentumfilmjét, a Fanni kertjét. A rendezővel arról beszélgettünk, hogy hogyan lehet Magyarországon leforgatni egy ilyen témájú filmet, kik adtak végül rá támogatást és milyen etikai aggályok merültek fel.
A mohácsi csata 500. évfordulójára szeretnék elkészíteni a filmet.
Régóta foglalkoztatta az Úri muri megfilmesítése, jár a pénz.
Széles körű filmszakmai együttműködés tervezésének foganatosítása történik.
Rég volt ilyen jó filmes támogatási kör: Lajos Tamásék újrajátszhatják Krausz Ferenc életét, Wittner Máriáról Koltay Gábor forgat, Eperjes pedig a te pénzedből próbálhatja meg helyreállítani az ember és a Teremtő közötti párbeszédet.
És 250 milliót a DAC dunaszerdahelyi sportklubról szólóra.
A 27 című Arany Pálma-díjas film francia pénzből készült, mert a rendező háromszor is hiába pályázott a Nemzeti Filmintézetnél.
A filmfinanszírozással még vannak problémák, de a kommunikáció már olajozott.