A Fidesz-kormányok nagyszabású termőföld-kiárusító akciójának, a „Földet a gazdáknak!” programnak nem csak nyertesei, de kárvallottjai is vannak. A bérlők, akik 2012-2014 között nyomott áron jutottak földhaszonbérleti joghoz, pár évvel később azzal szembesültek, hogy az állam eladja alóluk a földet.
A helyben élő gazdálkodók az elkelt földek legfeljebb 10-20 százalékát szerezték csak meg.
Négy parcella árverését néztük végig, hármat egy ügyvéd vitt el. Hiába akadályozta volna meg az árverést a Greenpeace.
Elhagyta az alaptörvény-ellenességet okozó rendelkezéseket az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényből az Országgyűlés.
Az állami NFA kártérítést kért a kishantosiaktól és a Greenpeacetől, mert őrző-védő magáncéget kellett kiküldeniük a bíróság szerint is jogszerűtlenül elvett földek őrzésére.
Hamarosan indul a nagy állami földosztás, de úgy tűnik, hogy Csányi Sándor földjeire nem lesz licit.
És ez még nem is az új infotörvény miatti horribilis költség.
Az állami szerv ráadásul abszurd módon egy olyan időszakra hivatkozva teszi mindezt, amikor még tartott a birtokvédelmi eljárás a bíróságon.
A Blikk megszerezte a pályáztatás nélkül szerzett állami földek listáját.
A Blikk tavaly bírósággal kényszeríttette ki az adatokat. Nem tanultak az ítéletből, idén se mondják meg maguktól, hogy ki kapott állami földet.