L. Simon László kíváncsi volt, hogy az új történelmi filmekben „megfordul-e végre az a tendencia, ami az ötvenes évek eleje óta jellemzi a magyar hősök” ábrázolását, mindezt „fölösleges pátosz és a giccs visszatérése nélkül”.
A szervezők arról is beszéltek, hogy a kiállítást minden esetben teljes egészében kell bemutatni, vagyis cenzúrára és szűrésre nincs mód.
A Nemzeti Múzeum menesztett igazgatója azt írja, hogy a múzeum nem sértett jogszabályt, ezt maga a minisztérium is elismerte korábbi levelében.
Csák János szerint „a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.
Nem kérhetnek személyit.
Joumana El Zein Khouryt meglepte a döntés.
Duró Dórának ez is összejött.
Ma az a bátorság Európában, hogy kimondjuk, mi békét akarunk - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter az állami ünnepségen.
A Nemzeti Múzeumban sem lesz melegebb 18 foknál.
A fideszes parlamenti képviselő szerint vállalni kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák felmutatásával, mint a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenessége.
De olyan új megoldásokat keresnek, amikkel az online oktatást színesebbé és változatosabbá tudják tenni.
Nem sorosozott, nem brüsszelezett, hanem egy birodalom fenyegetésétől óvott ezúttal. Sok éve nem mondott ennyire elvont, általánosító beszédet. Ez a szöveg leginkább a Nyugatnak, és nem a hazai közvéleménynek szólt.
A tűz után több ezren tüntettek az épület romjai mellett.
A történelmi épület szinte egésze lángolt.
Hat katona földi maradványai kerültek elő.