nemzeti nyomozó iroda

Politikailag érzékeny ügyek nyomozását befolyásolták a Legfőbb Ügyészségen – írta lemondása indoklásában a volt főügyész

Fürcht Pál júniusban mondott le a Központi Nyomozó Főügyészség vezetéséről. A 444 megszerezte a döntésének az írásos indoklását: a volt főügyész informális, azaz írásban visszakövethetetlen nyomásgyakorlásról, III/III-as módszerekről, a Tanú című filmbe illő történetről ír, elsősorban az aranykonvojügyet és a „Gundalf-ügyet” illetően.

Bábel Vilmos
belföld

Házkutatást tart az Országos Onkológiai Intézetben a Nemzeti Nyomozó Iroda

„Egy eszközbeszerzés jogi hátterének vizsgálata zajlik” az intézetben, ahol korábban az állami és magánegészségügyi ellátás összefonódása miatt rendelt el vizsgálatot Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Benics Márk
Egészségügy

Nyomoznak a rendőrök a Szuverenitásvédelmi Hivatal kommunikációs költései miatt

A hivatal költségvetésének egynegyede ment el erre.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Mentelmi joggal rendelkező személy is érintett a Volánbusz-ügyben

Vele kapcsolatban a rendőröknek nincs hatáskörük nyomozni.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Balásy Gyula próbálta megvetni a lábát Dubajban is

A NER propagandagyárosa lakást vett és céget is alapított az Egyesült Arab Emírségekben.

Czinkóczi Sándor
karrier

HVG: Hűtlen kezelés gyanúja miatt indult eljárás, amiért a kampányidőszakban Lázár János milliárdos MÁV-tartozásokat engedett el

A volt építési és közlekedési miniszter a Lázárinfók alatt arra utasította a MÁV-ot, hogy több, zömmel fideszes vezetésű település helyi személyszállításból eredő tartozásának jelentős részét engedje el. Ezzel jobb színben tüntethette fel magát ezeken a településeken.

Inkei Bence
belföld

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a fideszes nyuszimotorok ügyében

A Hankó Balázs vezette kulturális minisztérium 12 ezer műanyag játék kismotor gyártására és raktározására adott megrendelést Balásy Gyula cégeinek.

Haász János
belföld

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A fejvadászok a VIII. kerületben érték utol.

Urfi Péter
bűnügy

Ők a legfontosabb távozók eddig az új rendszerben

Van, aki miatt külön kiadtak szombaton egy Magyar Közlönyt, van, aki inkább nyugdíjba ment. És sokakat megperzselt a Tisztítótűz.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Szakács István: Ismertették velem, hogy én valamiféle terrormittudoménmivel vagyok meggyanúsítva, és megbilincseltek

Szakács szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy ha Orbán Viktort beviszi, akkor majd ő odamegy, és a vállán viszi ki a börtönből, mint Táncsicsot.

Bódog Bálint
belföld

Lőfegyvereket és dohányterméket foglalt le a készenléti rendőrség egy koszovói buszon

Az M5-ös autópályánál átvizsgált buszon gáz- és riasztófegyverekből átalakított éles lőfegyvereket és lőszert is találtak.

Inkei Bence
bűnügy

Reagált a Semmelweis Egyetem a szerdai rendőri akcióra

Kiderült, melyik klinikára vonultak ki a nyomozók.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Portfolio: Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Tisztítótűzről posztolt, majd rendőrök jelentek meg a Semmelweis Egyetemnél

A miniszter bejegyzése és a rendőrségi akció között nincs hivatalosan megerősített kapcsolat.

Német Szilvi
bűnügy

Leváltották a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját

Jeney Áron 2022 óta volt igazgató.

Fődi Kitti
belföld

Bige László szerint Orbán Viktor „ma már egy senki”, Orbán viszont megérti, hogy „nehéz az oligarchák élete”

A Nitrogénművek tulajdonosa nyílt levélben üzent a volt kormányfőnek, aki válaszolt.

Székely Sarolta
belföld