Az USA egészségügyi minisztere nem hiszi, hogy a mikroszkopikus kórokozók, amik például a szennyvízben is vannak, betegségeket okoznának.
A második nap lemerült a telefonja, a harmadikon elküldte a kutyáját. Harminc nap után találták meg meztelenül, az utolsó erejével kiáltott segítségért.
A medvét később megtalálták és el is altatták „agresszív viselkedése” miatt.
Egészségesnek tűnik.
De fakó keselyűket és hollókat is megmérgeztek. A park szerint „gazdák egy középkori mentalitású kisebbsége” a felelős.
Egy állatvédő szervezet szerint ez az orvvadászattal szembeni kemény fellépés eredménye.
Ökológiai vészhelyzetre hivatkozva.
Több állatot el is kellett altatni a sérülései miatt.
Erre figyelmeztet az amerikai Nemzeti Park Szolgálat.
Ahol lehet, tűzifával akarják pótolni a gázfűtést.
Nagy lenne a környezeti hatása, ezért hatásvizsgálati eljárást kell lefolytatni.
Azt kérik, készüljenek fel és végezzék el kirándulás előtt a nagydolgukat.
A magányos elefánt rátámadt két kutatóra.
A lefújt strandfejlesztésre adott pénz már visszakerült a kormányhoz.
A 10 nemzeti parkra összesen 6,9 milliárd forintot költenek idén, a vadászati világkiállításra pedig 17 milliárdot.