nemzeti védelmi szolgálat

A Fidesz egykori csepeli polgármester-jelöltje volt az, aki felterjesztette az állásra a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját

Eddig sima minisztériumi főosztályvezetőként emlegették a felterjesztőt. Most kiderült, hogy emellett erős fideszes politikai kötődése is volt.

Bódog Bálint
belföld

Az év első két hónapjában 596 gyermekvédelmi dolgozóból 540-nél találtak kifogástalan életvitelt

Mert vannak, akik meg sem várják a vizsgálat végét, inkább felmondanak.

Fődi Kitti
belföld

Alkotmánybíróság előtt a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életviteléről szóló jogszabály

Tavasszal dönthet a bíróság, hogy alaptörvény-ellenes-e a tavaly meghozott jogszabály.

Fődi Kitti
belföld

Több mint 13 ezer gyermekvédelmist ellenőriztek, csak 75-nél állapították meg a kifogásolható életvitelt

Azt nem tudni, hogy van-e köztük olyan, aki pedofilgyanú miatt kapta a minősítést.

Botos Tamás
belföld

Rendelés közben tartóztattak le hálapénzt elfogadó orvosokat a győri kórházban

Egy főorvost, egy orvost és két asszisztenst vittek be.

Botos Tamás
bűnügy

A Belügyminisztérium szerint gyermekpornográf felvételeket is bevethetnek a pedagógusok, gyermekvédelmi dolgozók megbízhatósági vizsgálata során

A tárca szerint csak akkor, ha „elengedhetetlenül szükséges.”

Botos Tamás
POLITIKA

A Pedagógusok Szakszervezete szerint problémás, hogy gyermekpornográf felvételek használatával vadászhat pedofilokra a Nemzeti Védelmi Szolgálat

„Nem azzal van a problémánk, hogy üldözni akarják a pedofilokat és el akarják őket kapni, hanem azzal, hogy ehhez gyerekeket használnak fel.”

Botos Tamás
oktatás

Antikorrupciós képzést tart tanároknak a Nemzeti Védelmi Szolgálat

A tanárok pedig majd a gyerekeknek.

Fődi Kitti
oktatás

Az iskolaőröknél is bevezetik a megbízhatósági vizsgálatot

Az újonnan jelentkezők mellett a már állományban lévőket is ellenőrzik majd.

Botos Tamás
belföld

Fülöp Attila szerint aki nem veti alá magát a gyermekvédelmi átvilágításnak, az veszélyes a gyerekekre

Szóval jobb is, hogy felmondtak.

Fődi Kitti
belföld

Ismét lebukott egy korrupt kormánytisztviselő, akit tavaly már elítéltek két évre vesztegetés miatt

150 000 forintért odahatott volna, hogy minimalizáljanak egy bírságot. Pechjére csapda volt.

Haász János
belföld

Adathalászokat tartóztattak le, a hálózatnak több száz tagja is lehet

A csalók lakásain több mint ezer SIM-kártyát és több tucat egyéb informatikai eszközt találtak.

Bódog Bálint
belföld

Ha felhívnak, hogy feltennének a gépünkre egy Anydesk nevű „vírusirtót”, csak egyetlen jó válasz létezik

A Nemzeti Védelmi Szolgálat bemutatott egy új csalástípust és adott néhány tanácsot.

Bódog Bálint
belföld

Pénzt szedett a kemóért a szabolcsi onkológus, aki nem fizetett, nem kapott kezelést

Tavaly 19 hálapénz-ügy miatt indított nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

Botos Tamás
Egészségügy

Nyilvánvaló volt, hogy nem úszhatjuk meg: itt a korrupcióellenes kormányzati rap

Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez a kormányzati kommunikáció eddigi csúcsteljesítménye, mind a kilenc sor máshogyan fáj.

Czinkóczi Sándor
ZENE