Nemzetközi Súlyemelő Szövetség

Örökre eltiltották Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnökét

Mert „a félelem kultúrájával” irányította az IWF-et, pozitív doppingtesztet titkolt el, és 10,4 millió dollárral nem tudott elszámolni.

Herczeg Márk
sport

Az ARD szerint Aján Tamás még közvetlenül a lemondása előtt is emelt le pénzeket a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség számlájáról

356 ezer eurót utalhatott át magának, miközben már pénzügyi visszaélésekkel gyanúsították.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Egy vizsgálat szerint Aján Tamás 10 millió dollárral nem tud elszámolni, és 40 doppingügyet tussolhatott el

A jelentés szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség nemrég lemondott elnöke autokratikus, tekintélyelvű szervezetet épített fel, a félelem kultúráját és totális kontrollt alakított ki a szervezetben.

Herczeg Márk
sport

Lemondott Aján Tamás

Korábban négy feltételhez kötötte "a csendes távozást" a doppingbotránnyal és sikkasztással vádolt sportdiplomata.

Botos Tamás
sport

Aján Tamás: Kész vagyok csendben visszavonulni, egyúttal négy kérésem van

Nem bűnöző, állítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség doppingcsalással és sikkasztással vádolt felfüggesztett elnöke.

Botos Tamás
sport

Az ügyvivő kizáratná Aján Tamást a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségből

A szövetség ideiglenes vezetője szerint megfenyegette őt a magyar sportdiplomata.

Botos Tamás
sport

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban

A sportvezetőt súlyos visszaélésekkel vádolták egy dokumentumfilmben.

Szurovecz Illés
sport

Felfüggesztette Aján Tamás elnököt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, egyelőre 90 napra

Eltussolt doppingügyekről és korrupcióról szóló német dokumentfilm rengette meg a 20 éve az IWF élén álló magyar sportvezető pozícióját.

Haszán Zoltán
sport

Aján Tamás szerint totálisan tönkretette az életét a német közszolgálati tévé riportja

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke szerint semmi nem igaz az eltűnt 5,5 millió dollárról és a magyar doppingellenőrök megvesztegethetőségéről.

Horváth Bence
sport

A NOB a súlyemelők botránya után azt követeli, hogy doppinggyanúba keveredettek ne vehessenek részt az olimpián

A német közszolgálati tévé riportja szerint a magyar doppingellenőrök kenőpénzért manipulált doppingmintákat is elfogadtak.

Czinkóczi Sándor
sport