Spúr, hülye turista vs. agresszív, köcsög őslakos. Melyiket szeressük?
Embercsempészés miatt indult eljárás ellene.
Az utóbbi időben két lány is meghalt, mert az udvaron kellett éjszakázniuk.
Az ünnep alkalmából 600 rendőrt vezényelnek ki Katmanduba, hogy őrizetbe vegyék azokat, akik bármilyen tettükkel megsértenék „a baráti nemzetet”.
Tavaly eltűnt hegymászók lehetnek. Valószínűleg megfulladtak, mert megfelelő szellőztetés nélkül használták a kályhát az egyik sátorban.
Öt napon belül mászta meg kétszer a világ legmagasabb csúcsát, az eddigi női rekord hét nap volt.
A barátnője három nappal a mentőalakulatok kiérkezése előtt halt éhen mellette.
A ragadozó a kifutópályán bukkant fel.
Az ABC Nightline riportereinek sikerült bejutnia egy kumarihoz, egy élő gyerekistennőhöz.
A Nagy Sztupa a buddhisták mekkája, siratófala, születés temploma, egyszer legalább el kell ide zarándokolniuk. A földrengésben ez is megsérült. Képek a nepáli tempóban zajló újjáépítéséről.
Közel 9 ezer ember halt meg, és milliónyian váltak otthontalanná.
Közel egy év telt el a nagy nepáli földrengés óta, és még mindig ezrek élnek sátrakban a Katmandu-völgyben. A legnagyobb átmeneti táborra a Hyatt Hotel ablakaiból nyílik kilátás, bár ez a kontraszt ebben az országban egyébként is megszokott. Képriport.
Egy körzeti megbízott nyert. Ezzel a műsorral küzdenek a korrupció ellen.