népesség

Hat óvodát bezárnak Csepelen

Merthogy „Csepelen ugyanazok a folyamatok zajlanak, mint Magyarországon általánosságban: öregszik és fogy a lakosság, ezzel pedig a gyerekek száma is”.

Mészáros Juli
oktatás

Annyira fogy az ország népessége, mintha elnéptelenedett volna Mosonmagyaróvár városa

Megállíthatatlanul fogy az ország lakossága, idén már 35 ezerrel lettünk kevesebben.

Székely Sarolta
belföld

Úgy fogy a magyar, mintha idén kiürült volna Gyöngyös városa

Ezerrel kevesebb gyerek született idén júliusban, mint tavaly, viszont több volt az elhalálozás.

Székely Sarolta
belföld

Még 63 évig nő a Föld népessége

Az ENSZ úgy számol, hogy 2087-ben 10,43 milliárdan élünk majd a bolygón, utána egyre kevesebben.

Haász János
ÉLET

A Föld lakosságszáma 2084-ben 10,3 milliárd emberrel tetőzik majd

Az ENSZ előrejelzése alapján.

Molnár Kristóf
ÉLET

Budapest fánkká válásának ötven éve

Ötven év alatt több mint háromszázezerrel csökkent a fővárosiak száma. A népességfogyás egyenlőtlenül oszlott meg a kerületek között: hétben többen élnek, miközben a Belváros lakóinak száma a harmadára zuhant. A belső kerületek és az egész főváros népességvesztése ugyanakkor egyáltalán nem baj.

Haász János
belföld

Kiakadtak az indiai miniszterek a Der Spiegel karikatúráján, ami a Kínával való népességversenyükön élcelődik

Nem mindenki szerint vicces.

Solti Hanna
INTERNET

Nagyon hamarosan India lesz a Föld legnépesebb országa

Megelőzve Kínát. Nem csak arról van szó, hogy melyik országban él a legtöbb ember, hanem komoly társadalmi és gazdasági következményekről is.

Solti Hanna
emberek

Egymillióval nőtt Kanada lakossága egy év alatt

A bevándorlásnak köszönhetően.

Mészáros Juli
külföld

Mostantól házasságon kívül sem tilos gyereket vállalni Szecsuánban

Ezt azután jelentették be, hogy 60 év óta először csökkent a népesség Kínában.

Jelinek Anna
külföld

2022-ben jóval többen haltak meg, mint ahányan születtek Magyarországon

A népességfogyás továbbra is stabil alapokon áll.

Dienes Gábriel
belföld

Történelmi csúcson Németország lakossága

A bevándorlók többsége Ukrajnából érkezett háborús menekült, de a más országokból származók bevándorlása is jelentősen nőtt.

Mészáros Juli
külföld

11 százalékkal kevesebb gyerek született szeptemberben, mint tavaly ilyenkor

2021 októbere és 2022 szeptembere között pedig 2,6 százalékkal kevesebb gyerek született, mint az azt megelőző egy évben.

Mészáros Juli
társadalom

Most még a férfiak vannak többségben a Földön, de már nem sokáig

2050-re nagyjából kiegyenlítődik a nemek aránya, utána pedig többségbe kerülnek a nők.

Szurovecz Illés
társadalom

Kevesebben házasodtak, kevesebb gyerek született

Fogy a magyar.

Botos Tamás
POLITIKA