népszava

110 millió forinttal emelte a Népszava kiadójának tőkéjét Puch László cége

Az MSZP-s vállalkozó szerint szükség is lesz rá, a Népszabadság beszántása után ugyanis a Népszava szerepe erősödni fog.

Sarkadi Zsolt
Média

Megijedtek, hogy a Népszavát is befalja a Fidesz, hát inkább eladták Puch Lászlónak

Úgy érzik, jobb helyen lesz a szocialista pártpénztárnoknál, mint Habony hitelezőjénél.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hihetetlen interjút közölt Lázár Jánossal a Népszava, ami olyan, mint egy könnyes ölelkezéssel véget érő családi veszekedés

Sajnos hiába mondta ki Winston Wolfe a Ponyvaregényben, hogy "Na azért most még ne kezdjük el egymás propagandaminiszterét alákérdezgetni."

Szily László
media

Jürg Marquard svájci médiamogulnak nincs köze a Népszava és a Vasárnapi Hírek felvásárlásához

A Marquard Media International nem vesz részt a GeoMedia és a Népszava megvásárlásában – közölte a 24.hu-val a sajtótitkárság.

Herczeg Márk
media

Liechtensteini cég vette meg a Népszavát, a Szabad Földet és a Vasárnapi Híreket

Gál J. Zoltán a Népszabadság munkatársaira is számít.

anarki
Média

Eladták a Népszavát

Puch László eladta a lapot a Marquard Mediának, a Playboy mellé kerül.

Magyari Péter
POLITIKA

Gyurcsány Ferenc a népszavazásról a Népszavában

Botos Tamás
politika

Puch László eladná a Népszavát

A szebb napokat is látott lapért már két vevő is bejelentkezett.

Czinkóczi Sándor
media

Karácsonyi mikrokremlinológia: Orbán az Időkben, Lázár a 'szavában

Milyen erők mozognak a háttérben? Ki tartja kézben a szálakat? Aki szelet vet, az óhatatlanul vihart arat? Sok lúd disznót győz? Kutyaharapást szőrével?

Uj Péter
POLITIKA

Sikeresen próbálta meg alulmúlni a közmédiát a Népszava

Bede Márton
media

Kívülállóként ír a Simicska - Orbán háborúról az új Magyar Nemzet

Semleges hangú hírösszefoglalót közölnek a saját szerkesztőségük gyökeres átalakulásáról. A Népszavában "Geci" című vezércikk a főszerkesztőtől. A Magyar Hírlap szerint "nemet mondtak az ellenzékiségre Simicska főszerkesztői", a Blikk pedig Orbán Viktor (51) és Simicska Lajos (55) háborújáról ír. Lapszemle.

Markó Ferkó
politika

A Hír Tv arról sír a Népszavában, hogy „konkurenciaharcra kényszeríti” a kormány

Úristen, dolgozni kell a nézőkért!

Herczeg Márk
Média

Tarlós: Rogánnal rendkívül megjavult a munkakapcsolatom és az emberi kapcsolatom is

Botos Tamás
Budapest

Az MSZP törvénymódosítással mentené meg a Népszavát

A párt a médiumok médiapiaci súlya alapján szabályozná az állami hirdetések elosztásának rendszerét.

Herczeg Márk
politika

Megszűnhet a Népszava

Sürgősen befektető vagy 10 ezer előfizető kell a patinás baloldali lapnak, vagy két hónapon belül csődbe mehet. A lap emiatt feljelentést is tesz közpénzek hűtlen kezelése miatt, mert szerintük az állami vállalatok és pénzosztók nem a példányszámoknak megfelelően osztják el a támogatásokat a jobb- és baloldali lapok között.

Herczeg Márk
Média