Az adófizetőknek hála varázslatos évet zárt a kormánybarát sajtó, egyedül a TV2 nem volt képes pénzt hozni a házhoz.
Hasít a lap, mióta a volt MSZP-pénztárnok a tulajdonos. Az üzlet egy hatvanpusztai találkozóval kezdődött Orbánnal.
A mandátumot szerzett közgazdász szerint ellenzékváltó hangulat van, és nem ül be egyetlen parlamenti párt frakciójába sem.
Most halmokban állnak a nem terjeszthető kiadványok a pártirodákban az Index értesülése szerint.
A helyiek szerint a NAV kb. egy hónapja szállt ki a család székhelyére, és állítólag több iratot is lefoglaltak, nyomozás indult, a családfő nem sokkal ezután felakasztotta magát.
A Népszabadság bedöntése után a miniszterelnök nem akarta hagyni, hogy Simicska Lajosé legyen a legolvasottabb ellenzéki napilap.
Kertész Anna elődje is azért lépett le, mert Puch László médiabirodalmában túl erős a Fidesz befolyása.
A Fidesz alelnöke a Népszavának adott interjúban bepillantást engedett az elméjébe. Ahol a vadak várnak.
A Nemzeti Sport pedig zsugorodik.
"A celebasszonyságot azonban láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy - inkább kínos, mint szexi - videóival mindinkább maga ellen uszítja a kisemberek tömegét".
Közös megegyezéssel lép le, helyét a népszabadságos kontingenssel érkezett Horváth Gábor veszi át.
A Népszavának a projekt „lelke” azt mondta, nem mind a 3 milliárd forint menne el a Farkas Bertalan szülőfalujába hatástanulmány és pályázat nélkül tervezett űrközpontra.
A kiadó a Népszava és a Vasárnapi Hírek szerkesztőségének integrációjára készül.
Puch László tulajdonos és az MSZP vezetése is kiállt a korábban távozni látszó Németh Péter maradása mellett.