Vasárnap dönthetnek a kötelező védettségi igazolásról.
A kérdések közül kikerül a nemátalakító műtétekre vonatkozó kérdés.
Jó hír a kormány nemváltós népszavazásának.
A „gyermekvédelminek” nevezett homofób népszavazás egyik kérdését már jogerősen fel lehet majd tenni. Egy másik kérdést korábban elutasítottak, de a kormány akkor az Alkotmánybírósághoz fordult.
Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?
Egyben nehezítené az aláírásgyűjtést és szűkítené a jogorvoslati határidőket.
Ettől még könnyen lehet, hogy a tervből nem lesz semmi.
Ahogy arra számítani lehetett, a parlament és a kormány után a népszavazás is támogatta a melegek jogegyenlőségét. Az adóemeléseket viszont nem szavazták meg.
Néha eldurvult a kampány, de az előzetes felmérések szerint a svájciak döntő többsége támogatja, hogy a meleg párokat azonos jogok illessék meg, mint a heteroszexuálisokat.
Az NVB azzal indokolta döntését, hogy a kérdések egyike se sem felelt meg „a választópolgári egyértelműség” követelményének.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „nem szeretne ezzel kapcsolatban több információt megosztani”.
Ez hatalmas csapás lenne a maffiára is.
Olasz civil szervezetek és politikai pártok tartanának népszavazást arról, hogy kis mennyiségben, saját használatra otthon is lehessen marihuánapalántákat nevelgetni. Ez rendesen betenne a maffiának, ezért is nagy az ötlet támogatottsága.
Karácsony mindkét kérdése a Kúriához került, aminek 90 napja lesz dönteni.
A Fidesszel szavazó képviselő ezzel elintézheti, hogy minél később kezdődjön az aláírásgyűjtés.