népszavazás

A 18 és 24 év közötti görög fiatalok 85 százaléka szavazott nemmel a népszavazáson

És további érdekességek arról, hogy kik döntöttek a nem mellett.

Horváth Bence
külföld

Nagy oxigyőzelem várható görögéknél, a Sziriza örül, minden más bizonytalan

60-40 a nemeknek. Kilencre lesz kábé végeredmény, de meglepetés már nem valószínű. Merkel hétfőn Párizsba utazik.

Uj Péter
eu

Bezártak a szavazóhelyiségek Görögországban

Botos Tamás
külföld

Ez a sármos angol fiú iszonyatosan sok pénzt gyűjtött össze a görögöknek

De sajnos nem lesz elég :((

Tbg
gazdaság

Tusk: Nem kell úgy túllihegni ezt a görög népszavazást

Az Európai Tanács elnöke nem látja olyan drámainak a helyzetet, mint a többi uniós politikus. Szerinte a vasárnapi népszavazás nem a görögök eurózónás tagságáról szól. Ha pedig nemmel szavaznak, az EU akkor is kitalál valamit, hogy a klubon belül tartsa őket.

Czinkóczi Sándor
eu

A görög bíróság jóváhagyta a vasárnapi népszavazást

A közigazgatási bíróság szerint nem számít költségvetési kérdésnek, hogy az emberek akarnak-e további megszorításokat, szóval rendben van a vasárnapi szavazás.

Czinkóczi Sándor
külföld

Mindent felülmúló lelkesedéssel, de teljesen eredménytelenül trollkodja szét a népszavazást Szepessy Zsolt

Az Összefogás Párt elnöke megszállottan adja be a kérdéseit, amelyeknek esélyük sincs eljutniuk a szavazólapokra. 65 kísérletből nulla eredmény.

Haszán Zoltán
politika

Talán mégis szavazhatunk a vasárnapi zárva tartásról

Ha minden jól megy, 1 év múlva.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A népszavazásra sincs pénze a görög kormánynak

110 millió euróba kerülhet a népszavazás, ami pont 110 millióval több annál, mint ami a görög államkasszában van.

kasnyikm
gazdaság

Jöhet a csőd: a görög parlament megszavazta a népszavazást

Alekszisz Ciprasz szerint a görög nép határozott nemet mond majd július 5-én a hitelprogramra. De addigra Görögország csődbe fog menni, ráadásul olyan feltételekről kell majd dönteni, amik már nem lesznek adottak.

Herczeg Márk
eu

Népszavazás lesz Görögországban a csődről

Ki másra lehetne tolni a felelősséget, mint a népre?

Botos Tamás
külföld

A népszavazásról népszavaznának a horvátok

Király András
külföld

Népszavazást tartanak ma Luxemburgban arról, hogy adjanak-e szavazati jogot a bevándorlóknak

Az ország lakosságának 45 százaléka külföldi.

Horváth Bence
külföld

Népszavazás lehet a nyomorult nemzeti konzultáció kérdéseiből

Az Együtt beadta őket az OVB-hez.

kasnyikm
politika

"A katolikus egyháznak ideje lenne megállni egy pillanatra, és körülnézni, hogy merre megy a világ"

Diarmuid Martin dublini érsek beszélt erről a melegházasságról szóló ír népszavazás után.

erdelyip
vallás