Az MSZP újra beadja a kérdését.
Cameron kormányának csak egy szavába kerül, és már indulnak is. Ingyen, önszorgalomból.
Plakátkampány mindenfelé.
Méghogy nehéz lenne Magyarországon népszavazást tartani!
Nem úgy, mint Magyarországon.
Félelmetes indoklást írt a Kúria a döntéshez, amivel kigáncsolta az olimpiáról szóló népszavazást. Már a vita is veszélyes, ha szembemegy a hatalom érdekeivel.
A Kúria megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság határozatait.
Az előzetes eredmények szerint a szlovénok majdnem kétharmada utasította el a parlamentben már elfogadott törvényt, amely így nem léphet életbe.
Most vasárnap dől el, hogy érvényben marad-e a törvény, ami a házasság mellett az örökbefogadás jogát is biztosította.
Átengedte mindkét témát a budapesti választási bizottság. Januárban indulhat az aláírásgyűjtés.
Tarlós István szerint a budapestiek nem tudnak eleget az olimpiáról, így nem is tudnának felelős döntést hozni a kérdésben. Nem úgy, mint a politikusok, akik hatástanulmány nélkül is képesek voltak felelős döntést hozni az ügyben.