nestlé

Nyomozás indult a Nestlé ellen Franciaországban, mert 2 gyerek halt meg a baktériummal fertőzött fagyasztott pizzájuktól

Mostanra gyűlt össze elég bizonyíték a 2022-es halálesetekről.

Szily László
bűnügy

Nébih: Nem jelölt glutén miatt üveges Maggi szószokat hívott vissza a forgalomból a Nestlé

Arra kérik a gluténra érzékenyeket, hogy ezeket a termékeket ne fogyasszák el.

Herczeg Márk
élelmiszer

Súlyos probléma a gyerekek elhízása a fejlődő országokban, a Nestlé mégis cukrozza az ottani termékeit

A Nestlé szóvivője azt mondta, mindig betartják a helyi előírásokat és a nemzetközi szabványokat.

Benics Márk
külföld

Ismét magyar lesz a Boci csoki

A Nestlé eladta a Cerbonának a Melba és a Párizsi Kocka márkanevekkel együtt.

Haász János
gazdaság

Több tízezer forintot spórolhatsz, és még a kukába is kevesebb étel kerül

A tudatos vásárlói döntésekkel még a bolygónak is segíthetünk, de a pénztárcánk is vastagabb lesz. Az élelmiszer-pazarlás visszaszorításához pedig tényleg csak pár apróságot kell megtenni.

Promó Ottó
hirdetés

A Nestlé új gyárat létesít Ukrajnában

Az új gyárban instant élelmiszereket, leveseket, szószókat gyártanak a helyi és az európai piacra.

Herczeg Márk
élelmiszer

Több mint fél tonna kokaint találtak Svájcban egy kávészállítmányba rejtve

A kb. 18 milliárd forint értékű drogot egy konténerben találták, amit a Nestlé Nespresso cég egyik üzemének szántak.

Herczeg Márk
drog

Ha a nagyvállalatok ebben az ütemben haladnak, maximum 40 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid-kibocsátást

Pedig a cél 2050-re az lenne, hogy nullára csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Egy most megjelent tanulmány szerint a vállalatok rendszeresen eltúlozzák vagy tévesen jelentik elért eredményeiket.

Mészáros Juli
klímaváltozás

Nagy István: A Nestlé átadja a szerencsi kakaó védjegyét és a „piros masnis cica” ábrás védjegyet Szerencsnek

A Szerencsi Retró szelet, a Macskanyelv, az Állat ABC, a Vár csokoládék és a különleges, kézzel készített konyakmeggy – sorolta az agrárminiszter a szerencsi édesipar máig kapható remekeit.

Herczeg Márk
élelmiszer

Hadat üzent a műanyagszemétnek a Nestlé

Egyelőre annyira hiteles, mintha a Shell kezdene küzdeni az olajkitermelés ellen, de az emberiség csak nyerhet rajta, ha tényleg kevesebb lesz a műanyag a csokik, kávék, levesporok körül.

Rácz Tamás
szemét

Példátlanul nagyvonalú volt a Nestlé a céggel, ahol Orbán óriási mogyoróscsokit kapott a kampányban

Nem jutott ebek harmincadjára, vagy "még rosszabbat mondjunk, idegeneknek".

Haszán Zoltán
gazdaság

Hiába ígérgettek, még mindig gerjesztik az őserdők irtását az óriási csokigyárak

Orángutánok, tigrisek, orrszarvúak halnak ki a Mars, a Nestlé és a Hershey mohósága miatt.

Magyari Péter
környezetvédelem

A Nestlé azt állítja, sikerült a tejcsokiból kivonni egy rakás cukrot, mégis ugyanolyan édes maradt, mint volt

40%-kal csökkentették a cukor mennyiségét, de a termék ugyanolyan édes maradt.

Tbg
Egészségügy

A Nébih betiltotta a Nestlé egyik, gyerekeknek szánt tejpépét

A termék „Ochratoxin A” toxint tartalmaz. Aki ilyet vett, az vigye vissza.

Herczeg Márk
gasztronómia

Magyar áldozata is volt már az ostyamentes Kit Katnek!!4!

Olvasónk, Béla 2012-ben vásárolta a hibás terméket. Ő nem fenyegetőzött perrel, de így is kárpótolták.

Király András
ÉLET