Egyre nagyobb a feszültség a kormány és a hadsereg között.
A miniszterelnök beszéde közben a Hamász által elrabolt és Gázába hurcolt katonai megfigyelők családjai a Knesszet galériájáról tiltakoznak ellene.
„Ha a fanatikusok útját választod, és az egész nemzetet a szakadékba vezeted, akkor kénytelenek leszünk kilépni a kormányból” - üzente Benny Gantz az izraeli miniszterelnöknek.
Izrael szerint az Egyesült Államok felhagyott korábbi politikájával.
A miniszterelnök azt mondta, idővel neki is számot kell adnia mindazért, ami október 7-én történt.
A lap szerint a rajz antiszemita, és egy Shakespeare-mű zsidó uzsorására utal, pedig a rajzon is ott egy szöveg, amiből kiderül, hogy a karikaturista nem erre gondolt.
Az izraeli fegyveres erők rövid időn belül összehangolt akciót indíthatnak, Benjamin Netanjahu miniszterelnök is arról beszélt, hogy küszöbön a háború következő szakasza.
Ez az első, amit megszavaztak a kormányfő igazságügyi rendszert megnyirbáló tervei közül.
A valaha volt legnagyobb tiltakozások zajlanak az „igazságügyi reformok” miatt.
Mazel tov! – írta Orbán Viktor „Magyarország barátjának”, aki stabil kormányt alakíthat Izraelben.
Legalábbis az exit pollok szerint.
Ha az ellenzéknek sikerül bizalmatlansági indítványt indítania, akkor három éven belül az ötödik választást tartanák Izraelben.
Épp izraeli nacionalisták tartanak oda. A hatóságok nagyobb összecsapásoktól tartanak.
A vád szerint 28 millió forint értékben károsította meg az adófizetőket azzal, hogy kívülről rendelt ételt a rezidenciára.
A Gázában történt zavargások miatt.