Network 360

Az Antenna Hungária rendezheti a tűzijátékot

Az állami cég nyerte a meghívásos közbeszerzést, a Valton legfeljebb alvállalkozó lehet.

Szurovecz Illés
üzlet

Nagyon megéri sorosozni, óriásit kaszált az állami hirdetéseken az új kormánykedvenc

Balásy Gyula cége úgy beindult, hogy Rogánék korábban bejáratott cégei elkezdhetnek aggódni.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A paksi bővítésből sem maradhatott ki Csetényi Csaba

Rogán egykori szomszédjának cégei közel hatvanmillióért dolgoznak júliusig.

Botos Tamás
POLITIKA

6,5 milliárdos gigatendert nyertek Csetényi Csaba cégei a Miniszterelnökségtől

Az eddigiekből kiindulva propagandát gyártanak majd belőle.

Rényi Pál Dániel
Média

Csetényi Csaba : 700 millió az én életstílusomon már nem változtat

Rogán Antal szomszédját nem tébolyította meg a pénz, ugyanaz a laza budai srác, aki kamaszként volt.

Rényi Pál Dániel
media

Rogán szomszédja 800 milliós osztalékot kommunikált össze

Csetényi Csaba cégei intézte a kormány "Tudta?" és az „Üzenjünk Brüsszelnek” kampányát is.

Botos Tamás
POLITIKA

Fél év alatt 11 milliárdot szór ki kampányra a Rogán-minisztérium Fidesz-közeli cégeknek

Csetényi Csaba helyett Balásy Gyula az új kedvezményezett, de a háttérben most is Rogán Antal és Habony Árpád osztja a lapokat.

Rényi Pál Dániel
media

Súlyos százmilliókat költött el Fidesz-közeli cégeknél a Budapest 2024

Csak reklámfilmekre 680 millió forintot költött el az olimpiai pályázatra létrehozott állami vállalat.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Másfél milliárddal tömte ki a kormány Leslie Mándokit az 1956-os forradalom évfordulójára hivatkozva

Semmivel sem lehetett volna méltóbban ünnepelni 56 évfordulóját, mint rommá támogatott berlini, londoni és párizsi Leslie Mándoki-koncertekkel meg persze az ezekről szóló filmmel.

Botos Tamás
ZENE

1,1 milliárdos szerződést kötött Rogán Antal minisztériuma Rogán Antal szomszédjának kommunikációs cégével

A Miniszterelnöki Kabinetiroda az utolsó negyedévben osztott még pénzt Huth Gergely cégének, és a Szövetség a Nemzért Alapítványnak is.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Meglepő: Rogán szomszédja, Csetényi Csaba cégei nyerték az állami kommunikációs tendert

Két hét volt pályázni a keretszerződésre, aminek csak kerete nincs. Számolatlanul éghetnek az állami milliárdok.

Botos Tamás
bűnügy

Kiáll saját sikerei mellett az állami reklámok intézője

Csetényi Csaba filozófikus gondolatokkal néz szembe sikereivel a HVG hasábjain.

Magyari Péter
érdekes adat

Tényleg, ma nyert Rogán egykori szomszédja milliárd fölötti közbeszerzést?

Igen.

Botos Tamás
POLITIKA

Megint Rogán szomszédjában landoltak a népszavazási kampányra kiadott pénzek

Üzenjünk Brüsszelnek a Pasa Parkból!

Czinkóczi Sándor
POLITIKA