Ha megtanulna beszélni, miniszter is lehetne belőle.
Azt vállalták, hogy az egységnyi GDP-re jutó CO2-kibocsátás 2005-ben mért szintjét 60-65 százalékkal csökkentik 2030-ra.
A hiánypótló kutatásból az is kiderül, milyen neveket bántak meg a leggyakrabban.
Lányok között pedig a leggyakoribb név a Hanna volt.
Szinte az összes bibliai nevet betiltották, de nem nyerő a Király és a Herczeg sem.
Az "autentikus" név kell, ami alapján a környezete az embert ismeri. Változnak a szabályok, hogy ne lehessen visszaélni egymás feljelentgetésével.
Zsidóhegyfalva lesz a neve ezentúl a spanyolt településnek.
De az oddsok szerint a Charlotte és az Elizabeth is esélyes.
Tudod Orbán Viktor, Bajnai Gordon és Horn Gyula teljes nevét? Ehhez a teszthez még az is kevés.
Nem is igazi név. Ez sok amerikai szülőnek nem akadály.