Fogházbüntetést és nevelőszülői foglalkozástól való eltiltást kért a borsodi ügyészség.
A Jeti Mozi bemutatja Ócsai Dorottya Teljes szívvel című dokumentumfilmét, ami három nevelőszülő történet tárja a néző elé. A hiánypótló, a témában páratlan mélységű dokumentumfilmből kiderül, hogy kit, mi visz erre a pályára, és hogy hogyan lehet feldolgozni azt, hogy a gyerekek csak kis ideig válnak a család részévé, aztán el kell engedni őket.
A nevelőszülők kifogástalan életvitelét ellenőrző törvény miatt is nagyon aktuális Ócsai Dorottya Tejles szívvel című dokumentumfilmje. A film három nevelőszülőként dolgozó család életét mutatja be, amely vasárnap este lesz látható a Jeti Moziban.
Szóval jobb is, hogy felmondtak.
A gyerek félrenyelte az ételt, de nem segítettek neki.
Rendőrök jönnek a gyermekvédelmi dolgozók lakásaira, a szomszédokat is kikérdezik.
A kormány Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét szeretné Magyarországon látni.
Már az előkészítő ülésen elismerte a felelősségét.
Véletlenül majdnem egyszerre jelentette meg javaslatait a kármentésben lévő kormánypárt és az évtizedek óta ezen dolgozó Unicef. Nem meglepő módon a szakemberek sokkal összetettebb és költségesebb, a gyerekekre fókuszáló megoldásokat ajánlanak.
Nagyon kevés segítséget kapnak, és ha baj történik, mindenki fél levonni a tanulságokat. Interjú Szlankó Violával, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójával.
Egyelőre senkit nem vettek őrizetbe.
A kínzást tagadta a pár, a másik vádpontban még nem védekezhettek.
Egy friss felmérés szerint vannak, akik a gyerekeket hibáztatják, amiért kiemelték őket a családjukból. Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.
A családjukból kiemelt gyerekek egy része akár haza is költözhetne. De ehhez a szülőket sem szabadna magukra hagyni. Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja.
Csökkent a különleges szükségletű gyereket fogadó nevelőszülők száma is.