new jersey

Joe Biden a rejtélyes drónokról: Úgy tűnik, semmi rosszindulatú

Az elnök is próbál nyugalomra inteni, de sok konkrétumot nem mondott az észlelésekről.

Benics Márk
külföld

Rejtélyes drónok őrjítik meg esténként az amerikaiakat

November közepe óta a keleti part féltucat államában jelennek meg autó méretű drónok lakóházak felett, katonai bázisok, repterek környékén. A kormány nyugalomra int, de közben nem úgy tűnik, mintha ők tudnák, mi történik. A jelenség tökéletes táptalaja az elméleteknek és találgatásoknak.

Rovó Attila
külföld

New Jerseyben fogták el a 26 éves férfit, aki három embert lőtt le Pennsylvaniában

Mostohaanyját, húgát, valamint gyermekei anyját lőtte le a férfi.

Benics Márk
külföld

Három embert lelőtt Pennsylvaniában, majd áthajtott New Jersey-be, betört egy házba, és elbarikádozta magát egy 26 éves elkövető

A házban élőket sikeresen evakuálták.

Rényi Pál Dániel
külföld

Lelőttek egy imámot Amerikában

Hasszán Sarif Newark egyik mecsetét irányította. A hatóságok szerint támadóját nem vallási okok vezérelték.

Kaufmann Balázs
külföld

Letartóztattak egy 29 éves nőt New Jersey-ben, mert középiskolai diáknak adta ki magát

Az még nem világos, hogy mi volt a szándéka, de csak négy napot töltött az iskolában, aztán lebukott.

Boros Juli
külföld

Orbán és Trump küldött egy hatalmas lájkot New Jersey-ből

A miniszterelnök nem a regnáló, hanem a bukott amerikai elnökkel találkozott az Egyesült Államokban.

Herczeg Márk
POLITIKA

Fogszabályzót és műszemet is találtak a New Jersey-i strandokon összeszedett szemétben

10 ezer önkéntes félmilliónál is több tárgyat gyűjtött össze.

Fődi Kitti
környezetvédelem

Az Airpods és a Siri mentette meg egy nő életét

A sérült nőt azonnal kórházba szállították, ahol kapcsokkal rögzítették a szétnyílt fejét, és megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett.

Pásztor Tamara
ÉLET

Videón, ahogy a new yorki metrót elönti a víz

Az Ida nevű trópusi vihar miatt rendkívüli állapotot hirdettek az államban.

Szász Zsófi
külföld

Legalább tizennégyen meghaltak az áradások miatt New Yorkban és New Jerseyben

Volt, aki az alagsori lakásában ragadt, egy holttestet pedig az autójában találtak meg, amit elsodort az ár. Brutális áradások, soha nem látott vihar.

Szász Zsófi
külföld

Boris Johnson: Angliában június 21-én feloldhatják a távolságtartási szabályokat

Május közepétől lehet, hogy az utazási korlátozásokat is feloldják Angliában. Amerika keleti részén is újra indul az élet a hónap második felében.

Csurgó Dénes
járvány

2 millió dollárt fizet az Asbury Park Convention Hall egy exrendőrnek, mert egy koncerten a fejére ugrott egy ember

Ideiglenesen le is bénult.

Sarkadi Zsolt
külföld

Sértettségből ölhetett a halálos beteg, nőgyűlölő ügyvéd

Roy Den Hollandert még "férfijogi aktivista" társai is futóbolondnak tartották. Ő volt az, aki vasárnap otthonában próbált végezni egy bírónővel, és aki gyaníthatóan egy rivális ügyvédet is meggyilkolhatott a napokban.

Király András
külföld

Futárnak öltözött fegyveres támadt az egyik szövetségi bíró családjára New Jerseyben

Esther Salas 20 éves fiát megölte,a férjét pedig megsebesítette.

Czinkóczi Sándor
külföld