Nem kapott büntetést Trump a pornósnak fizetett hallgatási pénzért a bíróság pénteki ítélethirdetésében, de így is politikai boszorkányüldözésről beszél.
„Azok az értékek, amiket edzőként képviselek, összhangban vannak a klub értékeivel” – mondta a holland szakember, aki fél évig vezette a Ferencvárost.
A 60 éves New York-i Chen Jinping bűnösnek vallotta magát abban, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának illegális ügynökeként alapította és működtette a be nem jelentett rendőrőrsöt.
Carlsen a rapid versenytől lépett vissza azután, hogy a szervezők nem engedték farmerben asztalhoz ülni.
Luigi Mangionét többrendbeli emberöléssel vádolják, csütörtökön döntenek Pennsylvaniában arról, hogy kiadják-e New York államnak.
Most a kanadai határ közelében fogták el a rejtélyes Szvetlana Dalit. Felkészül Mexikó?
A bíró elutasította Trump kérelmét, ami a Legfelsőbb Bíróság döntésére hivatkozva kérte az ügy ejtését.
Luigi Mangione a kiadatási tárgyalására érkezett. A férfit egy másik államban kapták el, így most ki kell adni őt New Yorknak, hogy gyilkosság miatt vádat emelhessenek ellene.
A 26 éves férfit a nyugat-pennsylvaniai Altoona egyik McDonald's gyorséttermében ismerték fel. „Ott ült, és evett” – mondta a gyanúsítottról egy nyomozó.
Hálaadás napján egy 57 éves nő jegy és útlevél nélkül lógott fel a Delta Air Lines New Yorkból Párizsba tartó járatára. Az orosz származású nő azt használta ki, hogy az ünnep miatt tömeg volt a reptéren, de így is kérdéseket vet fel, hogy miért nem szúrták ki a nőt egy ellenőrzési ponton, aztán több órán keresztül a fedélezeten se.
New York a kamerák városa, a sajtónak is jó forrásai vannak, és a rendőrség sem titkolózik az indokoltnál jobban. Úgyhogy mióta valaki szerda reggel az utcán lelőtte a UnitedHealthcare biztosítótársaság vezérét, a szemünk előtt áll össze a mozaik, hogy történt a dolog. Kérdés, elég lesz-e mindez az elfogáshoz.
A vécében bujkált.
Azt sem tudni pontosan, hogy Trump elnökként mentesülni fog-e az eljárás alól.
Gál Kinga és Schaller-Baross Ernő azt állították, hogy nem az EU, hanem a Fidesz pénzén utaztak. A Transparency vizsgálódna.
Legalábbis iráni tisztviselők szerint, aki azt mondták, a találkozót Musk kezdeményezte.