A VAN és a Magyarázat mindenre rendezője már abszolút elvesztette a hitét a demokráciában. Aztán új filmje, a Földszint forgatása közepén megtörtént a kormányváltás, ő pedig szembesült azzal, hogy ez az alkotás jelentését is meg fogja változtatni. Reisz Gábor a 444-nek adott interjújában elárulta: a vécén ülve tudta meg, hogy miniszteri biztos lesz a film produceréből, Petrányi Viktóriából, de mesélt arról is, miért tartotta elképesztően furcsa performanszoknak a Lázárinfókat.
Horváth P. András ideiglenes MTVA-vezérigazgató tegnap némileg pontatlanul fogalmazott Magyar Péternek: A tanú kizárólagos forgalmazási jogait sosem adta el az NFI, mert ezt a törvények nem is teszik lehetővé.
Enyedi Ildikó új filmjét először a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, de a 45. Magyar Filmszemlén is tarolt.
Mert az életéről készülő film parkolópályára került, miután állítása szerint Gönczi Gábor, Marsi Anikó és Szalai Vivien, vagyis a TV2 híradós csapata csinálta volna a film marketingjét.
Abszolút filmszínház abszolút filmes szemmel, Nagy Ervin életének legkockázatosabb időszaka, az NFI teljes átszabása, tanulságok a magyar független film felfutásából. Az állami szerepet vállaló filmesekkel az új korszakról beszélgettünk.
Tagja annak az ideiglenes igazgatóságnak, amelyik kinevezte a bizottság tagjait.
Pedig 956 millió forintot igényeltek a gyártás előkészítésére.
Rengeteg állami támogatás, csúszás a kifizetésekkel, Kevin Spacey neve és a NER kedvenc producere is feltűnik az 1242 – A Nyugat kapujában című tatárjárásos mozifilm környékén, aminek a bemutatását eredetileg két évvel korábbra tervezték.
A finanszírozási problémákkal küzdő filmipar kihívásait leküzdve 326 milliós állami támogatást tudtak gründolni rá.
Az 1980-tól 2012-ig futó, eddig 100 epizódból álló kultikus sorozat új évada 13 részes lesz, a Nemzeti Filmintézet 94 millió forintot ad a projektnek.
Arra, amin egy tiltakozó stábtag FUCK NER feliratos pólót viselt.
A miniszterelnök azt mondta az NFI új stúdiójának megnyitóján, hogy „végre állami támogatás nélkül is készülnek saját lábukon megálló filmek”.
A miniszterelnök adta át a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának két új gigászi műtermét, ahol Rúzsa Magdi Koltai Róbertnek öltözve énekelt és egy csatajelenetet is eljátszottak az új magyar történelmi sorozatból. Orbán arról beszélt, hogy a filmgyártásnak szüksége van az államra, de végre a független filmek enélkül is boldogulnak.
Az NFI így közölte a nézettségi adatait, miután kiderült: tavaly először többen voltak kíváncsiak a független filmekre, mint az államilag támogatottakra.
A 10 függetlenfilm stábja önkéntes vagy alulfizetett munkával szerzett több bevételt, mint a hol korrekt, hol bődületes összegből dolgozó stábok.