Orbán Viktor december 23-án azt mondta: „a végén vagyunk már (…) bármelyik nap történhet bejelentés”. Azóta se történt. Az NGM szerint ez így van jól.
A miniszterelnök decemberben arról beszélt, „bármelyik nap történhet bejelentés” a vételről. Az ügyért felelős miniszter, Nagy Márton azóta februárt, tavaszt és nyarat is ígért, és az állam akár a vételár 80 százalékát is kifizetné.
Az NGM helyre akarja állítani a gazdasági növekedést, amihez nemcsak az kell, hogy idén legalább 25 százalékkal nőjenek a beruházások, mozgósítsák a munkaerő-tartalékokat, de helyre kell állítani a fogyasztást is.
A nemzetgazdasági miniszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán árulta el a vízióját.
Nagy Mártonék szerint „nagyon közel a végleges megállapodás”.
Az új szabályozás értelmében januártól a védelmi ipari fejlesztések és beruházások is átkerülnek a régi-új NGM-hez.
Mielőtt felmentették, hatósági vizsgálat indult az Országos Roma Önkormányzat több képviselője ellen EU-s pénzek jogosulatlan felvétele miatt. Ezekre Odrobina kötött velük szerződést.
A pénzügyminisztérium több mint egy éves csúszásban van, és amikor a károsultak kérdeznek, akkor ellentmondó válaszokat kapnak egy eldöntendő kérdésre.
A szakképzésért felelős helyettes államtitkár, aki 2017-ig a Kliket vezette, egy konferencián arról beszélt, hogy a „szakképzésben részt vevő intézmények elavultak”, a tanműhelyek megszűntek, és a szakképzésben hiányoznak a korszerű tankönyvek és a digitális tartalmak.
Már több mint egy éves csúszásban van a Nemzetgazdasági Minisztérium egy pályázat elbírálásával. A kétségbeesetten várakozó cégek óriási veszteségeket szenvednek el, és a patthelyzet még jogi problémákat is okoz nekik.
A minisztérium szerint olyan sok információt kértek, amiknek az összegyűjtéséhez sok idő kell, ráadásul másik épületben vannak az iratok, tehát az ellenzéket valójában nem is az iratok érdekelték, csak kampányoltak.
A miniszter szerint a kormány iparfejlesztési törekvései között kiemelt szerep jut ennek.
A munkaügyi ellenőrzésen a cégek 68 %-a elbukott. Feketemunka, csúszó fizetések, ki nem adott pihenőidő voltak a leggyakoribb gonsok.
Kb. 1 százalékponttal lehet magasabb az idei infláció, mint amire a kormány januárban számított.