Azt, amin a törvényesen megválasztott nemzetgyűlés helyett egy új, alkotmányozó gyűlést választottak, kizárólag a rezsimhez hű jelöltekből.
Ma tartják az alkotmányozónak kikiáltott nemzetgyűlés választását, amit a parlamentben többségben levő ellenzék bojkottál. Véres összecsapásokra lehet számítani.
Már a látszatra sem ügyel Maduro rezsimje.
Az előadók szerint Maduro elnök meg sem kérdezte őket.
Maduro elnököt a belföldi és a külföldi nyomás sem tántorította el, jövő vasárnap bebetonozná a hatalmát. Addig általános sztrájk és tömegtüntetések jöhetnek.
Az ellenzék elnökválasztást akar, Maduro viszont alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását tervezi.
Leopoldo Lópezt 2014-ben börtönözték be, az ország legfelsőbb bírósága szerint "szabálytalan" bírósági eljárás eredményeként.
Legalább is Maduro elnök ezt állítja. Azt mondja, ha az ellenzék fegyverrel akarja megdönteni az uralmát, polgárháború lesz, és olyan menekültválság, ami mellett a 2015-ös szíriai válság is eltörpül.
A Wall Street ragadozóbankja dobott mentőövet a saját népét lövető Maduro elnöknek. Csak a szokásos.
Már polgárháborúra készülnek. Immár ötven napja tartanak a kormányellenes tüntetések, szombaton százezrek tiltakoztak.
Az április óta tartó megmozdulásokban közel negyvenen vesztették életüket.
Több ezer idős ember vonult Caracas utcáin, majd csapott össze a rendőrökkel.
A szétesés felé száguldó országban Nicolas Maduro elnök nem örült a rossz híreknek.
A 17 éves fiatal a nyakán sérült meg, az ellenzék szerint a nemzeti gárda katonái lőtték le.
Viszik az autókat, mert kell nekik. Visznek mindent.