Idén már a dobogóra se fért fel a magyar miniszterelnök, miközben a tavalyi harmadik Milo Djukanović az élre tört.
A lehallgatási botrányban keveredett, sokezres tüntetéseken támadott Nikola Gruevszki abban egyezett meg az ellenzékkel, hogy legkésőbb 2016 január 15-ig távozik a posztjáról, és az év tavaszán választásokat tartanak az országban.
Csaknem harmincezer tüntető vonult utcára hétfő este Szkopjéban, hogy támogatásáról biztosítsa Nikola Gruevszki macedón miniszterelnököt, akinek lemondását az ellenzék már hetek óta követeli.
A tüntetőknél albán és macedón zászlók is vannak. A kormány ellentüntetést jelentett be.
A lehallgatási botrányba keveredett Nikola Gruevszki miniszterelnök legközelebbi munkatársai, a belügyminiszter és a hírszerzés vezetője távozik. Minden bizonnyal kevés lesz.
Az ellenzék szerint a rendőrség megpróbálja eltussolni egy általuk agyonvert 22 éves fiatalember ügyét, a kormánypárt pedig több választáson is csalt. 19 sérült, köztük 11 rendőr.
A legnagyobb ellenzéki párt vezetője törvénytelenséggel vádolja a miniszterelnököt, aki erre megpróbálja lecsukatni a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét és megfélemlíteni a sajtót. Zsarolás, idegen titkosszolgálatok és államcsíny a Balkán közepéről.