Rossz korhatári kategóriába sorolták be az epizódot.
Szétnyílt a köntös, akcióba lépett az NMHH.
220 ezer forintot kell fizetniük az adásrészletért, amiben megszólaltatták a „sokat látott szakértőnek” nevezett Deák Dánielt is.
Mert a TV2 megsértette a médiatörvény kiskorúakat védő rendelkezéseinek több pontját is.
Ezzel pedig a csatorna „megsérthette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi rendelkezést”.
Győztek a nőnek öltözött férfiak, vesztettek a harsány civilek.
A parlament igazságügyi bizottsága elé került az „internetes agresszió visszaszorításáról” szóló törvényjavaslat is, de a hasznosnak tűnő törvény mögött valójában potenciális visszaélések és önkényes intézkedések sora állhat. Nincs az a hatóság sem, ami napi több százezer kommentnek tudna hatékonyan nekimenni.
Visszanyalt a fagyi.
Pedig a cikk miatt a lap is bocsánatot kért.
Végül nem sikerült bebizonyítani, hogy a nőnek öltözött férfiak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltéréssel énekelnének a Sztárban sztár All starsban.
Elkészült a költségvetési tervezet, de még el kell fogadni.
A médiahatóság viszont a szerintük ízléstelen jelenetek ellenére sem tudott hatósági eljárást indítani az M4 ellen.
Az egykor 255 ezres Blikk vezeti a napilapok piacát 39 ezer példánnyal.
Összesen 1 millió forintba kerültek a „kiirtandó férgek”.
Balogh Győzőről, az NMHH-nál hivatalosan bejegyzett DK-közeli hírportál megbízott főszerkesztőjéről semmit sem lehet tudni. Mint kiderült, nem véletlenül.