13 szülést és 7 nőgyógyászati műtétet végzett úgy el, hogy azért hálapénzt fogadott el.
Tabusított téma a nőgyógyászhoz járás, miközben az egészségünkről van szó. Hogyan legyünk tudatosabbak, hogyan válasszunk orvost, mit tehetünk akkor, ha vizsgálat közben olyasmi történik, amit nem szeretnénk – erről szól a Tyúkól podcast legújabb epizódja.
Sok gyermektelen nő kap kellemetlen kérdéseket és megjegyzéseket orvosi vizsgálatok során. Nőgyógyászokkal, szakértőkkel és a TASZ jogászával beszélgettünk arról, hogy egy nőgyógyász mennyire vájkálhat a magánéletünkben, milyen kérdésekre, megjegyzésekre van felhatalmazása.
Kuruzslás és csalás miatt emeltek vádat ellen a pécsi ügyészségen.
Külsős szakértőket egyáltalán nem kérdeztek meg róla.
Giovanni Miniello azt mondta az oltásrettegő betegeinek, hogy oltottként szexszel tudja gyógyítani a HPV-fertőzésüket. Már levetkőzött, amikor belépett egy újságíró.
A menstruációs ciklus borulásáról a vakcinák mellékhatásaként kevés szó esik, pedig viszonylag gyakori. Megijedni viszont nem kell tőle, mert csak egyszeri eset.
A megegyezés most 710 nő kollektív perében született, de egy másik ügyben még hátra van a férfi tárgyalása.
"100 ezer forint a tarifám" - mondta a nőgyógyász az ügyeletben hozzá kerülő betegeknek, emlékeztetve őket, hogy a varratszedésre is hozzá fognak majd jönni.
Dr. Quincy Fortier nemcsak a tudtukon kívül termékenyítette meg pácienseit a spermájával, de saját gyerekeit is molesztálta. Történetéből az HBO készített dokumentumfilmet.
Az egésznek az lett volna az egyik lényege, hogy állami kórházban ne lehessen magánpraxist folytatni.
A magánklinikán dolgozó orvos ellen hatósági eljárás is indult.
Pedig még a bíróság is 5 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Elhitették a betegekkel, hogy az OEP nem fizeti a kezelésüket, ezért magánrendelésen húzták le őket.
Míg másfél éve két hetet, most két hónapot kell várni ugyanarra a nőgyógyászati vizsgálatra.