Norvégia

Visszakapták a biciklijeiket a norvégok

Herczeg Márk
bűnügy

Navracsics bekérette a norvég nagykövetet

A külügyminiszter tájékoztatást kér a Norvég Civil Alappal kapcsolatos nyilatkozatokról.

Herczeg Márk
POLITIKA

Mélységes aggodalmát fejezte ki a norvég miniszter a Magyarországon történtek miatt

Az európai ügyekért felelős miniszter, Vidar Helgesen tiltakozását a norvég nagykövetség honlapján jelentették meg.

Horváth Bence
politika

Berendelte a norvég külügy a magyar nagykövetet

Botos Tamás
POLITIKA

Lázárék a civileket akarják megfélemlíteni

Az Ökotárs Alapítvány vezetői a sajtóval közösen várták a Kehi ellenőrzését. Amit továbbra is jogosulatlannak tartanak. A kormányzati szerv végül nem érkezett meg, meglepetésszerűen másik civil alapítványok irodáit szállták meg.

Horváth Bence
POLITIKA

A Kehi az Ökotárs Alapítvány adószámának felfüggesztésével fenyegetőzik

Ha a norvég civil támogatásokat koordináló alapítvány nem ad át minden információt a kormányzati szervnek. A programot felügyelő brüsszeli iroda szerint viszont nem kell átadjanak semmit, ami nem nyilvánosan is elérhető.

Horváth Bence
POLITIKA

Saját húsát ette meg a norvég képzőművész

Kioperálták a csípőcsontját, amit ki akart állítani, ezért megfőzte a csontot. Aztán belekóstolt, és ízlett neki.

Tbg
életmód

Jelenleg nincs tárgyalás Norvégia és Magyarország között a felfüggesztett pénzekről

Horváth Bence
POLITIKA

Mit csinál a norvég, ha eltalálja egy 70 km/h-ás sebességgel száguldó abroncs?

Nem, ez nem egy vicc kezdete. Steffan Tornstadt operatőr egy ralliversenyen forgatott, amikor telibe kapta egy lerepülő abroncs.

Király András
sport

40 milliárdot bukhatunk, a norvégok Lázár miatt nem adnak pénzt Magyarországnak

A magyar civilek viszont továbbra is kapnak pénzt. Ott apadt el a forrás, ahol eddig a kormány felügyelte a kiosztását.

Horváth Bence
POLITIKA

Brékó-Brékó-Bréking: Műbré volt a halacskában

Tudják, miért hívják a norvégok <i>torsk</i>nak a tőkehalat? Mert ha tőkehalnak hívnák, ezt a hírt senki nem hinné el nekik.

Tbg
ÁLLAT

A norvégok nem akarták csak Lázárra bízni a magyaroknak szánt pénzt, ezért támadhatott rájuk

A norvégoktól érkező pénz kis részét felügyelik csak a Lázár által megtámadott civilek. A nagyobb pénzeket az állam felügyelte. Pontosabban az NFÜ, amíg meg nem szűnt. Azóta állítólag nem érkezik pénz.

Horváth Bence
politika

Ennyire pöccen be Lázár János, ha nem az ő kezein csordogál át valami külföldi pénz

Bede Márton
Egyéb

Háborúellenes tüntetéseken kezdte az új NATO-főfitkár

A világ legnagyobb katonai szervezete élére kinevezett norvég politikus a vietnámi háború ellen tüntetett és füvet szívott, aztán szóltak neki a titkosrendőrségen, hogy a KGB be akarja szervezni. Álruhás taxisofőrként kampányolt, a heroinfüggő húgával volt tele a norvég sajtó, Waldorf-iskolába járt általánosba, nem az a tipikus hadügyi pálya az övé. Viszont norvég miniszterelnökként jelentősen emelte a katonai kiadásokat és bebizonyította, hogy képes hatékonyan alkudni az oroszokkal.

Magyari Péter
külföld

Így néz ki egy emlékmű, ami szól is valamiről

A norvég tömeggyilkos áldozatainak emlékére kivágnak egy darabot a szigetből, ahol embereket ölt.

plankog
külföld