A vád szerint három menedékkérővel erőszakoskodott, volt akivel otthon, mással irodájában.
Egy futballbíró fiatal fiúkat és férfiakat zaklatott az interneten és kényszerített szexuális tartalmú felvételek készítésére. Néhányukat meg is erőszakolta.
137 embert kellett evakuálni a fregattról.
Ő volt annak az akciónak a vezetője, amivel 1943. február 28-ra virradóra egyetlen lövés vagy halálos áldozat nélkül megállították a Harmadik Birodalom atomkutatási programját.
A miniszterelnök szerint méltatlanul bántak velük.
A nyomozóknak már csak két napjuk volt, mielőtt elévülés miatt le kellett volna zárniuk a nyomozást a Sátáni versek norvég kiadója elleni 1993-as merénylet ügyében.
Idén már elindult egy hasonló fejlesztés tehenekkel is.
Egy kétnapos konferencián vett részt, gyanúsan viselkedett.
Einar Aas, a fantomnak is nevezett energiabróker nem egyedül bukott, skandináv energetikai cégeknek százmillió dollárt kellett utána kipótolniuk.
A nukleáris biztonságról tárgyaltak a határ közelében.
Egy norvég politikusnak elege lett az óriáshajókból. Kiállt a kertbe, és megmutatta, mit gondol erről az egészről.
Tömegesen veszi el a szülőktől a gyerekeket a norvég állam. A kiemeléshez már elég egy pofon, vagy hogy egy hivatalnok azt mondja, nem vagy elég jó szülő.
Egy focipályányi területen nevelik a halakat Norvégia partjaitól másfél kilométerre. Másfél millió lazac növekszik a telepen.
A 'Minek ment oda?!' érvelés itt most annyira nem működik.
A tömeggyilkos három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, tévét, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat, de kifogásolta, hogy gyakran hideg a kávéja.