Nils Adreas Stensones altengernagy szerint „most már elsősorban Putyin elnök dönti el, hogy megtegye-e vagy sem”.
Az új magánzárkája alig 10 kilométerre lesz Utoya szigetétől, ahol 2011-ben 69 embert mészárolt le.
Az oroszok a NATO által ellenőrzött légtér határán jártak, és nem kommunikáltak.
Egyelőre nem tudni, ki követi őt a NATO élén.
A tömeggyilkos szerint ő már nem veszélyes a társadalomra, a norvég igazságszolgáltatás szerint viszont az.
Alex Hole saját bevallása szerint is sokáig csak szarral dobálózott a Facebookon, de most főszervezője lett az elszabadult áramárak miatti tiltakozásnak Norvégiában.
A 77 ember haláláért felelős norvég szélsőjobbodali terrorista várhatóan börtönben marad, de a tárgyalás alkalmat adhat neki, hogy hirdesse szélsőséges nézeteit.
A gát már több mint száz éve vágta keresztbe a Tromsa folyót.
Miután a norvég sakkvilágbajnok simán legyőzte az orosz kihívóját, kiderült, hogy Danyiil Dubov is Carlsen csapatában volt. Az orosz nagymester „árulása” felháborította a putyinista Szergej Karjakint, és az orosz szövetség vezetői is következményeket akarnak.
Úgy halt meg, ahogy élt: jég alá esett, miközben egy videót forgatott. A legutolsó videójának címe azt volt, hogy: „I am Not Dead, I am 57 Today".
A 31 éves orosz kihívó a korábbi találkozóikon 8 döntetlen mellett négyszer nyert, míg a 2013 óta világbajnok norvég csak egyszer.
A szervezet tudomásul vette, de az együttműködés ettől még folytatódni fog.
2022-ben lesz 50 éve, hogy Norvégiában dekriminalizálták a homoszexualitást.
Azzal, hogy úgy megvétóz egy nyilatkozatot, hogy a fal adja a másikat!
Turbojugendek milliói gyászolják világszerte