A jegyeket már árulják is.
Kártyával már a vendéglátóhelyek belső tereibe is bemehetnek, megnyílnak nekik a mozik, a színházak az edzőtermek és az uszodák is.
Egyetlen nap alatt egy másik várossá változott szombaton Budapest.
De csak azok mehetnek ezekre a helyekre, akiket már vagy beoltottak, vagy negatív a koronavírus-tesztjük, vagy már kigyógyultak a betegségből.
Megelőzte Gulyás Gergely kormányinfós bejelentését.
A matematikus szerint most egy kis türelem nagy járványügyi nyereséget hozhat.
Az ipartestület elnöke reméli, hogy a vendéglátósokat is előre veszik az oltási rendben.
Pontos időpont még nincs, egy időben nyitnak majd meg az éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is.
,,Nincsenek külön szülők és külön munkavállalók."
Boris Johnson brit miniszterelnök arra kérte az embereket, a korlátozások enyhítése mellett „továbbra is viselkedjenek felelősségteljesen”.
A magas átoltottság mellett a járványadatok is kedvezően alakulnak.
Duda Ernő azt mondja, hogy a járványügyi adatok nem szólnak semmilyen nyitás mellett.
A középiskolákat pedig csak május 10-étől nyitják meg.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint április 19-én lehetetlen a nyitás.
Az étterem tulaja szerint az ellenőrök voltak a hibásak, mert birtokháborítást követtek el, amikor bementek az étterembe ellenőrizni.