A gazdasági és energetikai miniszter szerint súlyos visszaéléseket tártak fel a program átvilágításakor.
Új bizonyítékok kerültek elő.
Majer Bálint, akire nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a napokban egy indonéz lapnak nyilatkozott strandokról és naplementékről. Egy olyan bűnűgyről van szó, amiben 15,6 milliárd forintos kárt okozhattak a magyar adófizetőnek az úgynevezett lélegeztetőgép-bizniszben résztvevő cégek.
Hivatalosan is vidámabb napja van Kubatov Gábornak, mint Benjamin Netanjahunak.
Vajon bevitték-e a nyulat is a kopasszal együtt?
Halált okozó testi sértés miatt folyik a nyomozás.
Estére ígértek részleteket.
A volt képviselő ellen májusban rendelték el az évekkel ezelőtt megszüntetett büntetőeljárás folytatását.
Az adóhivatal eddig 47 nemzetközi jogsegélykérelmet indított az elsíbolt vagyon visszaszerzésére. Azt is írták, hogy további gyanúsítotti kihallgatások várhatók az ügyben.
A rendőrségnek korábban még nem volt hasonló ügye.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fenyegetés kinyomozásában.
A nyomozást „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanúja miatt” indították.
Az NVVH elnöke a 444-nek beszélt arról, miért pont a ma bejelentett négy üggyel kezdi munkáját a hivatal, és azt is elmondta, hogy az NKA-ügy „jó kezekben van”, azért nem látták értelmét átvenni, „mert az már egy igencsak alaposan feltárt ügynek tekinthető”.
Legalább másfél hónapig nem léphet pályára.
Nagy Ervin kulturális államtitkár még júliusban tett feljelentést. OJD az általa gründolt és egy időben a felesége által vezetett KMTG-től közel félmilliárd forintnyi közpénzt kapott jogdíjként és szerzői honorként, közben csak az operettszínházas szuperprodukciója sok százmilliós veszteséget termelt.