nyugat-balkán

A közös gazdasági övezet létrehozásáról tárgyaltak Szerbia, Albánia, Észak-Macedónia és Montenegró vezetői

A tervek szerint a határellenőrzés is megszűnne a 4 állam között.

Sarkadi Zsolt
külföld

Embertelen, ahogy a nyugat-balkáni erőművek szennyezik a levegőt

Egy szerb erőmű több kén-dioxidot termel, mint amennyit négy balkáni országnak összesen szabadna. 2016-ban csaknem négyezer ember halt meg a szennyezés miatt a régióban és környékén.

Szurovecz Illés
környezetvédelem

Szijjártó Gruevskiről: Rendszeresen szoktunk vele beszélni. Az, hogy hol, semmi jelentősége nincsen. Én például a minisztériumban szoktam vele beszélni a saját irodámban

Hát kit kérdezzenek a Nyugat-Balkán ügyeiről, ha nem a korrupció miatt börtönre ítélt volt miniszterelnököt?

erdelyip
bűnügy

Ausztria arról tárgyal nyugat-balkáni országokkal, hogy az ott felállított táborokba küldené az elutasított menedékkérőket

A Die Presse szerint Dánia és Hollandia is támogatná, hogy a kitoloncolásra váró embereket átmenetileg egy „kevésbé vonzó országban” helyeznék el, de nem világos, hogy ezek a táborok mekkorák lennének.

Herczeg Márk
külföld

Közel kétharmadával esett vissza az illegális bevándorlás tavalyhoz képest

A nyugat-balkáni útvonalat már alig használják.

Rényi Pál Dániel
migráció

A kormány 4 közvetlen nyugat-balkáni és a szófiai légi járat támogatásáról döntött

Mivel az útvonalak üzemeltetése piaci úton nem gazdaságos – olvasható a Magyar Közlönyben.

Herczeg Márk
külföld

Újra vízum kell a balkániaknak?

Véget érhet a Kánaán a balkáni országokból az EU-ba utazók számára, miután megállapodás született a vízumkötelezettség ideiglenes visszaállításának lehetőségéről.

EUrologus
Az EU belülnézetből