nyugati pályaudvar

Motorost gázolt a Combino a Nyugatinál

A villamos állítólag nagyot fékezett, és utasok is megsérülhettek. Mentő és tűzoltó is van a helyszínen.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Késsel fenyegettek két utast a Nyugatinál

A támadó először csak cigit kért, aztán összevitatkoztak valamin.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Mindeközben a Nyugatiban

anarki
közlekedés

Újjáépítenék a Nyugatit

Botos Tamás
Budapest

Az egyetlen megoldás az lenne, ha engednék Németországba menni a menekülteket

A Bevándorlási Hivatal rendszere éppen akkor bénult le, mikor a legtöbb menekült érkezik Magyarországra. A fővárosi pályaudvarok környékén már annyi ember torlódott fel, hogy a civilek egyedül egyre kevésbé tudják ellátni őket.

Czinkóczi Sándor
határ

Mától rendőri kísérettel szállítják a menekülteket a befogadó állomásokra

Csütörtök este egy csoport a Nyugati pályaudvarnál tiltakozni kezdett, mert nem akarják, hogy Bicskére vigyék őket.

Czinkóczi Sándor
határ

A Nyugatinál is megnyitották a tranzitzónát a menekülteknek

Korábban már nyitottak egyet a Keletinél és a Délinél is.

Czinkóczi Sándor
határ

Végre itt a Nyugati-nyitás

Még annál is jobb lett minden, mint amilyen volt. Újra hasít a menetrend szerinti forgalom.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Bezárják a Nyugatit

Indul a nyár: június 22-től két hétre teljesen megborul a vasúti közlekedés. Lesznek járatok, amiket összefonnak, más állomásokra futnak be, de lesz, ahol buszozni kell.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Terézváros örül, hogy a Nyugati átépítése nem akadályozza a közúti közlekedést

Csak a gyalogost. De mindegy is, mert a közúti közlekedést meg a BKK villamosfelújítása akadályozza.

Herczeg Márk
Budapest

Kamugyanús történet terjed egy 3 millióra bírságolt sütis néniről

Az organikusok.blogspot.hu posztja pár óra alatt letarolta a Facebookot.

Herczeg Márk
INTERNET

A MÁV tényleg bezárja a Nyugatit két hétre, de még nem döntöttek az időpontról

Horváth Bence
közlekedés

Bezárják a Nyugatit (két hétre, nyáron)

Herczeg Márk
közlekedés

Az FKF megreformálta a felmosást a Nyugati téri aluljáróban

Herczeg Márk
Budapest

Ha a Nyugatiból megy valahová vonattal, számítson késésekre

erdelyip
közlekedés