nyugati pályaudvar

Megvan a Nyugati tervpályázatának győztese

„Ez lesz Közép-Európa egyik, Magyarország és Budapest legnagyobb, legforgalmasabb kötöttpályás közlekedési csomópontja. Ha minden elkészül, napi 300 000 utas fordul majd meg itt.” Ha.

Urfi Péter
budapest

Lezárt vécé és egy asztal fogadja a pályaudvarokra érkező menekülteket

A menekültek többségét leszállítják a kőbányai vasútállomáson és buszokkal viszik őket tovább a BOK-ba, de ettől még a pályaudvarokra is érkeznek menekültek. Önkéntesek szerint sokszor látni a pályaudvarokon családokat bolyongani, mert a civil sátrak felszámolása után nem maradt ott sok segítség.

Fődi Kitti
háború

Felszámolták a civil segítőpontokat a pályaudvarokon, a központi tranzitváróba még nem engedik be a sajtót

A menekülteket a BOK-csarnokba szállítják, most már az önkéntesek is ott jelentkezhetnek. A bejáratnál azt ígérték, kedden tudósíthatunk odabentről.

Fődi Kitti, Szurovecz Illés
háború

Vasárnap éjfélig el kell hagyni az önkénteseknek és civileknek a Nyugati és a Keleti pályaudvart

Hétfőtől a BOK-csarnokban történik a menekültek fogadása és ellátása a katasztrófavédelem szervezésében.

Rényi Pál Dániel
háború

Háromezer vasúti helyjegyet fizet a főváros a menekülteknek

A pályaudvarokon dolgozó civileknek adják a pénzt, akik most sokszor saját zsebből állják a jegyeket.

Szurovecz Illés
háború

Nekik köszönhető, hogy a menekültek egy emberarcú Magyarországra érkeznek

Tizenegy civil, akik puszta jó szándékból fogadják és segítik a Budapestre érkező menekülteket.

Szurovecz Illés
háború
Videó

Itt olyan emberek jönnek, akiket előző nap bombáztak ki

Valóban káosz van a menekülteket fogadó pályaudvarokon? Nincs. Mert a civilek összehangolt munkájának köszönhetően senki sem marad segítség nélkül.

Kaufmann Balázs, Boros Juli
video

Nagy a verseny a Nyugati pályaudvar és környezete felújításáért

A pályázat második fordulójába 12 világhírű, nemzetközi építőiroda jutott be.

Fődi Kitti
belföld

Kiírták a tervpályázatot a Nyugati Pályaudvar és környékének megújítására

Tavasszal hirdetnek győztest.

Fődi Kitti
gazdaság

A felújítás utáni első nap összeomlott a vonatközlekedés a Nyugati pályaudvaron

Harmincperces késések, rövidített járatok.

Botos Tamás
közlekedés

Nem készült el időre a Nyugati pályaudvar felújítása

Korlátozott forgalommal indult újra az élet vasárnap.

Botos Tamás
közlekedés

Vasárnap nyit újra a Nyugati pályaudvar

Vége az egyhónapos felújításnak.

Szász Zsófi
közlekedés

Egy hónapig leáll a forgalom a Nyugati pályaudvaron

A lezárás alatt a Volánbusz több járatán is érvényesek lesznek a vasúti bérletek.

Csurgó Dénes
közlekedés

A nyár közepén egy hónapra lezárják a Nyugatit

Június 19. és július 18. között zajlik a felújítás.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

A Nyugati pályaudvar mellett lesz a Puczi Béla tér

Most még parkoló, később közpark lesz.

Szurovecz Illés
POLITIKA