nyugdíj

Nem alkotmányellenes az állami szférában dolgozók nyugdíjának szüneteltetése

A törvény 2013-tól azt írta elő, hogy a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. Az Alkotmánybíróság egyetért. Stumpf István alkotmánybíró nem.

Herczeg Márk
jog

A Rogán-minisztérium bezárásán megspórolt pénzből csökkentene áfát a Momentum

Kevesebb pénzt adnának a közmédiára és a stadionépítésekre is, közben közlekedési, családi és kulturális kedvezményeket ígérnek.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Orbán Viktor nyugdíjkiegészítést ígért

"Cikknek indult, de terv lett belőle" - mondta Soros ötleteiről, ezért kell szerinte a nemzeti konzultáció.

Magyari Péter
POLITIKA

Az LMP nyugdíjemelést kezdeményez a Parlamentben

Cseles ez, hiszen a kormánypropaganda épp azt harsogja, hogy a nyugdíjasok rettegnek.

Herczeg Márk
politika

Hasítanak a magánnyugdíjpénztárak

A hat évvel ezelőtti államosítás után megmaradt 58 ezer befizető örülhet: csak az idei év első felében átlagosan 200 ezer forinttal nőtt az egyenlegük.

Botos Tamás
gazdaság

Ugyanannyi nyugdíj jár a brit meleg pároknak, mint mindenki másnak

Ellenszavazat nélkül döntött az angol legfelsőbb bíróság. Akár 3,3 milliárd fontba is kerülhet a döntés a brit munkaadóknak.

kasnyikm
ÉLET

Ész nélkül öregszik a magyar: tartalékok nélkül, leromlott állapotban lesz nyugdíjas

És az államtól várja a segítséget.

Botos Tamás
gazdaság

Bözsi néni mondott valamit otthon, amiből mostanra az lett, hogy az MSZP beterjesztette a 13. havi nyugdíjról szóló javaslatot

Ezt nevezik pillangóhatásnak a káoszelméletben.

Herczeg Márk
POLITIKA

Botka visszahozná a 13. havi nyugdíjat

A legutóbb is szuperül sült el.

Czinkóczi Sándor
elmebaj

Csira bözsi néni Átt baszott a Nyuggdíjjemelésel

Orbán Viktor személyesen ment el nemzetikonzultálni egy másik Bözsinénihez, de végül csak a nyugdíjemalésről, Gyurcsányról és a befőttekről volt szó.

Sarkadi Zsolt
politika

Szülj, hogy elég munkáskéz legyen majd!

Orbán Viktor szerint készül a végső, hosszútávú megoldás a munkaerőhiányra. Alapíts te is családot a semmire!

Feminfo
szülesztés

O. J. Simpson akár 9 év után, vagyonos emberként szabadulhat 33 éves börtönbüntetéséből

Idén nyáron lesz a meghallgatása, amin szinte biztos, hogy a javára ítélnek. És még NFL-es nyugdíját, több mint kétmillió dollárt is felmarkolhat, és ezt a pénzt el se vehetik tőle.

Király András
külföld

TÉNYLEG nem lesz elég semmire a nyugdíjunk, ha megöregszünk?

Megkérdeztünk egy profit, mire készüljön a mai 30-as, 40-es korosztály, ha kihull kezéből a sarló, kalapács, esetleg az egér.

Promó Ottó
hirdetés

Itt az idő a mai kiakasztó megdöbbenésre, de ne félj, ha ezt olvasod, még bőven megúszhatod

A magyarok 40 százaléka a fizetése felére vagy annyira se számít nyugdíjas korában. Te meg fogsz tudni élni félpénzből? Nézd meg, neked mennyi lesz az annyi! Terülj-terülj asztalkám vagy hamuban sült pogácsa jut majd a nyugdíjas éveidre? A nyugdíjkalkulátor megmutatja, mennyi hiányzik majd!

Promó Ottó
hirdetés

Ausztráliába is küldött Jóságos Orbán Erzsébet-utalványt

Nagy csalódás érhette az ausztráliai magyar nyugdíjast, amikor a helyi boltban Erzsivel szeretett volna fizetni.

kasnyikm
POLITIKA