nyugdíj

Megszünteti a kormány az 55 év feletti munkavállalók után járó adókedvezményt

Most már inkább a nyugdíjasok munkába állását támogatnák, a nyugdíj előtt állók oldják meg maguk.

Albert Ákos
gazdaság

Jövőre kevesebb pénz jut a nyugdíjalapnak

Átalakította az elosztási arányokat a 2019-es költségvetés.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Durván megemelnék a nyugdíjkorhatárt Oroszországban

Igaz, eddig az oroszok a világátlagnál jóval hamarabb mehettek nyugdíjba.

Horváth Bence
külföld

Távozik a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója

Hamvas Istvánt néhány éve Lázár János igyekezett elmozdítani, de nem járt sikerrel.

Boros Juli
belföld

Akár hét évvel is emelkedhet a nyugdíjkorhatár Magyarországon

Egy új tanulmány szerint a következő 35 évre már 53 időskorú jut 100 dolgozó korúra, ezt többek között a nyugdíjkorhatár emelésével kellene korrigálni. És az önmagában még nem is lesz elég.

Boros Juli
társadalom

Felajánlotta lemondását Beer Miklós váci püspök

75 éves lett. Bármilyen nyitott is, a papnők gondolatát ő sem bírja elfogadni.

Szily László
ÉLET

35 dolog, amit 35 éves korára mindenki megtanul az életről

Egy vicces félreértés miatt születtek meg az év eddigi legbölcsebb Twitter-posztjai a felnőtté válásról.

Karaj Kisasszony
ÉLET

Román államfő a kormánynak: hagyják békén a magánnyugdíj-alapokat, az az emberek pénze!4

Schmitt Pál nem szórt ilyen dörgedelmeket anno.

Botos Tamás
külföld

A magyar fiatalok többsége arra számít, hogy nyugdíjasként is lesz pénze luxustermékekre

Fő az optimizmus!

Urfi Péter
társadalom

Robert Fico az alkotmányba vésné, hogy mennyi lehet a maximális nyugdíjkorhatár

Csak azután karolta fel az ötletet, hogy kikerült a kormányból.

Czinkóczi Sándor
külföld

5 forinttal nőtt a nyugdíja, három tértivevényes levélben is értesítették róla

A postaköltség kb. annyi, amennyit 24 év alatt spórolna a pécsi férfi, ha a havi 5 forintot végig félretenné.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Ideje felkészülni a 74 éves nyugdíjkorhatárra

Nincs olyan európai ország, ahol az állam jobban rátette volna a kezét a nyugdíjakra, mint Magyarország, és ezzel néhány évtized múlva mindenki rosszul járhat. A rendszer 2035 után fenntarthatatlan, muszáj kezdeni vele valamit.

Albert Ákos
társadalom

120 forint nyugdíjat kap egy öttevényi nő Magyarországtól

Először csak 110 forintot kapott, de aztán megemelték a nyugdíját 120 forintra.

Albert Ákos
társadalom

A bukott zimbabwei diktátor úgy fog élni, mint Marci Hevesen

A 93 éves Robert Mugabe rezidenciát meg kocsiflottát is kap, és az állam fizeti, ha repülővel utazik.

Herczeg Márk
külföld

Kerényi Miklós Gábor nyugdíjba megy, de visszautasítja a pletykákat

A Budapesti Operettszínház (ahol Kerényi művészeti vezető) közleményt adott ki, ami szerint a színház „elkötelezett a zaklatási ügyek felderítésében”.

Herczeg Márk
színház