nyugdíj

A választás után már az MNB is bátran elismeri, hogy rosszabbul élünk, mint 4 éve

A jegybank szerint az élelmiszerek drágulása két-háromszorosa volt annak, mint ami az elmúlt évek márciusaiban bekövetkezett.

Vég Márton
gazdaság

Az alultervezett infláció miatt tűnhet úgy, hogy bőkezű a kormány a nyugdíjasokkal

Ha nem 5, hanem 10 százalékkal emelte volna a kormány a nyugdíjakat januárban az infláció miatt, akkor nem lehetne év közben újra és újra "megvédeni" őket. Az ellenzék által ígért svájci indexálással magasabb lenne a nyugdíj.

Vég Márton
POLITIKA

Nyugdíjguru: kétszázezer forintnál is magasabb lenne az átlagnyugdíj, ha svájci indexálással történne a nyugdíjemelés

Tovább nyílik az olló a nettó bérek és a nyugdíjak között.

Vég Márton
gazdaság

Tíz évet kapott a 87 éves férfi, aki megölte élettársa lányát, mert úgy hitte, hogy lopja a nyugdíját

A férfi már korábban fenyegetőzött, de az áldozat ezt csak a szellemi leépülésének tulajdonította.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Írországban bevittek egy halott férfit a postára, hogy felvegyék a nyugdíját

De az ügyintézőnek gyanús lett, hogy a nyugdíjast csak kitámasztották.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

Az átlag nyugdíjellátás három megyében is kevesebb, mint a nettó minimálbér

A legmagasabb és a legalacsonyabb átlagot regisztráló Budapest és Szabolcs megye között 56 903 forintos különbség van.

Mészáros Juli
gazdaság

Vlagyimir Putyin elrendelte a nyugdíjak inflációt meghaladó indexálását

Oroszországban január 1-től 5,9 százalékkal indexálják, az infláció pedig 8,39 százalékra gyorsult fel.

Herczeg Márk
külföld

Mától csengethet a postás az emelt nyugdíjjal

Óriási eltérések lesznek a plusz összegek tekintetében.

Vég Márton
gazdaság

Utolsó lehetőség, hogy visszavegyél az államtól 280 000 forintot!

A nyugdíjcélú megtakarítások után jelenleg 20%-os állami támogatás igényelhető. A jogosultak akár évi 280 000 forint SZJA-visszatérítést kaphatnak ilyen módon. Az év vége közeledtével egyre sürgetőbbé válik a helyzet: az utolsó hetekben jársz, ha még nincs ilyen megtakarításod!

Bankmonitor.hu
hirdetés

Szlovákiában annyi idős halt meg covidban, hogy csökkentek az állam nyugdíjkiadásai

A költségvetésben így 222 millió eurós megtakarítással számolnak.

Herczeg Márk
járvány

A térségben nálunk a legrosszabbak a nyugdíjasok életkörülményei

Már nem csak Ausztria, de Szlovénia és Csehország is elérhetetlen távolságra kerül.

Rényi Pál Dániel
társadalom

Tállai András megmutatta, mennyire örülnek a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumnak

Nagyon.

Czinkóczi Sándor
képzavar

Orbán: Novemberben 80 ezer forint nyugdíjprémiumot fizetünk ki

És ha minden jól megy, a választások előtt kifizetik a 13. havi nyugdíjat is.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

KSH: Rekordot döntött a betöltetlen tanári állások száma

Majdnem 40 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.

Kiss Imola
oktatás

Egy évig titkolta az anyja halálát egy osztrák férfi, hogy eltegye a nyugdíját

A pincébe rejtette, de a postás gyanút fogott.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ