óbuda

Az óbudai önkormányzat azt állítja, csak ma értesült alpolgármesterének letartóztatásáról

Sajtósuk tegnap ennek az ellenkezőjéről beszélt a 444-nek.

Molnár Kristóf
bűnügy

Magyar Nemzet: Letartóztatták az óbudai alpolgármestert

Alpolgármester társai sem tudták megmondani, hogy fogdán van-e a kollégájuk.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Korrupciógyanú miatt akcióznak a nyomozók az óbudai önkormányzatnál

Az ügyészség márciusban is tartott hasonló összehangolt akciót a készenléti rendőrséggel, akkor négy embert vettek őrizetbe.

Solti Hanna
bűnügy

A fideszes Bús Balázs azt ígéri, ha Óbuda megválasztja, véget vet a gyűlöletkeltő propagandának

Bús a bemutatkozásában úgy beleszállt a kerületi lapba, hogy szerkesztői helyreigazítást mellékeltek hozzá.

Herczeg Márk
POLITIKA

Budapest legnagyobb összecsapásai

Öt évvel ezelőtt érte el legnagyobb választási sikerét az ellenzék: képes volt főpolgármestert adni és 10 kerületben fordítani. Idén is látványos küzdelem várható, több helyen ellenzéki oldalon kell keresni a fő riválist.

Windisch Judit
POLITIKA

Kórházi megfigyelés lett a vége egy ledőlt Szentlélek téri kulturális installációnak

Kiss László polgármester válaszokat vár arról, hogy rongálás vagy hibás teljesítés miatt dőlt-e le az installáció.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Mégsem veszi át Köves Slomó egyházának egyeteme a két állami fenntartású óbudai iskolát

Nem ez az első eset a közelmúltból, hogy a nyilvánosság és a közösség tiltakozása meghiúsít egy fenntartóváltást. Egy konzervatív mintaiskola-hálózat létrehozása lehet a fenntartóváltás-dömping célja.

Solti Hanna
oktatás

A III. kerületi önkormányzat csak teljes szülői és pedagógusi támogatás esetén tárgyal a Veres Péter Gimnázium fenntartóváltásáról

A Milton Friedman Egyetem lenne az új fenntartó.

Molnár Kristóf
oktatás

Mauglinak hívtak és ordítoztak az óvónők egy autista kisfiúval Óbudán

Minderről az anyja készített hangfelvételt titokban, egy táskába rejtett diktafonnal. Az érintett dolgozóknak azonnal felmondtak.

Solti Hanna
belföld

Sötét jövőt ígér a BKK arra az esetre, ha a MÁV és a Volánbusz kiszáll a budapesti együttműködésből

Dupla bérlet, nagyobb utazási költség, az útvonaltervezés megszűnése – ezek jöhetnek, ha a MÁV és a Volán abbahagyja az együttműködést a BKK-val Budapesten és környékén.

Bódog Bálint
Budapest

Két hónapja nincs gáz egy óbudai tízemeletesben

Talán karácsonyra lesz.

Botos Tamás
ÉLET

Új kerékpáros útvonalakat hoznak létre Óbudán a Margit híd és az Árpád híd között

Végig lesz bringasáv az Árpád fejedelem útján és átépítik a halálos veszélyt jelentő kereszteződést a hídnál.

Szily László
belföld

Kiszáradt Göncz Árpád emlékfája Óbudán

Ki kellett vágni.

Kaufmann Balázs
belföld

Kovács Zoltán felesége közpénzes megbízást kapott

Szikora Linda beült a III. kerületi önkormányzati vagyonkezelőnél az igazgatóságba, a tisztújításon Bús Balázs elnök alelnökének választottak.

Mészáros Juli
POLITIKA

Elszabadult egy hajó Óbudánál a Dunán, a fedélzetén 14 gyerekkel

Az egyik evezős tábor gályája sodródott el, miután leállt a motor.

Haász János
belföld