A miniszter úgy látja, hogy a mostani szint nemzetközi összehasonlításban még kevésnek számít.
A miskolci Herman Ottó gimnázium törte meg a hallgatást, a tiltakozáshoz azóta több száz iskola csatlakozott. A diákok szerint a tanárok bátorsága miatt. Rég nem volt akkora tüntetés Miskolcon, mint amit most összehoztak.
A hétvégéig az egész országban lezavarják a fórumokat.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatása szerint az iskolák államosítása, az Európában példátlan túlközpontosítás átgondolatlan volt, és az intézmények normális működését akadályozzák.
Arról, hogy a pedagógusok tüntetést szerveznek Budapestre, azt mondta: „Magyarország szabad demokrácia, mindenki kifejtheti a véleményét így is.”
VAN remény.
Szerinte az iskolákban már úgy kell kezelni a számítástechnikai ismereteket, mint az írást, az olvasást vagy a matekot.
A miniszter örömmel olvasta a miskolci tanárok levelét.
Az eredmény zseniális lett. Igazi XXI. századi hős!
Megírta második levelét is az országos tiltakozást indító gimnázium tanári kara.
12 pontos követeléssel álltak elő a budapesti gimnázium diákjai.
Megszüntették az ügyben a nyomozást. Az ügyészség szerint nem bűncselekmény, hanem "nevelési hiba" történt.
És több mint 4400 magánember is nyíltan kiállt az oktatási rendszer átalakításáért.