oktatás

Magyar Nemzet: Nincs elég tanfelügyelő

Már a kormánylap is arról ír, hogy a pedagógiai-szakmai ellenőrzést végző szakértők közül sokan mennek nyugdíjba a következő 1-2 évben, és nem minden szakterületen van elég utánpótlás.

Herczeg Márk
oktatás

Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy tanárként dolgozzak

A pályakezdő pedagógusok nettó 135 ezer forintos bérével nem nehéz versenyezni, tanárszakos hallgatókat kérdeztünk meg arról, hogy ez az összeg elég-e, ahhoz hogy a tanári pályán maradjanak. Van aki bár tiszta szívből szeretne tanár lenni, anyagi okokból inkább villamosvezetőket fog oktatni.

444.hu
oktatás

Az ország legnagyobb általános iskolájában sztrájkolhatnak a tanárok jövő héten

A Népszava szerint a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola 138 fős tantestületéből 116-an támogatják a munkabeszüntetést.

Horváth Bence
oktatás

Több száz egyetem és középiskola tanárai és diákjai tüntettek az oktatás védelmében Brazíliában

Jair Bolsonaro elnök kormánya 30 százalékkal csökkenti a szövetségi egyetemek támogatásait, ami nagy felháborodást váltott ki az amúgy is forráshiányos ágazatban.

Herczeg Márk
oktatás

„Ha nekünk előírják, akkor Orbán is tegyen nyelvvizsgát!”

Diákok tiltakoztak a nyelvvizsgatörvény jövő évi bevezetése ellen. Azt mondják, ha Orbán nem teszi le a nyelvvizsgát, népszavazást kezdeményeznek.

Botos Tamás
oktatás

Üzent a Fidesz lapja: így jelentsd fel a gyereked „bolsevik tudatú pedagógusát”

„Kevesen tudják, hogy a szülő nincs teljesen kiszolgáltatva az agymosást végző tanároknak, igazgatóknak” – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Horváth Bence
politika

Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek

Ha egy gyerek kezelhetetlennek tűnik a tanárai számára, sokszor inkább meggyőzik a szülőket, legyen magántanuló. Segítség nélkül azonban esélye sincs felkészülni a vizsgákra, és előrejutni az iskolában, úgyhogy sokaknak csak a munka marad a szülőkkel, esetleg a flangálás vagy a neten lógás.

444.hu
oktatás

273 budaörsi tanár nyílt levélben követeli Orbán Viktortól, hogy emeljék a tanárok fizetését

A pedagógusbér a többi diplomás átlagbérének kétharmadát sem éri el, azt írják, Orbán nem ezt ígérte a tanároknak.

Albert Ákos
oktatás

Tehetetlenek a meleg diákok az iskolai buzizással szemben

Sokan szólni sem mernek, ha zaklatják, csúfolják vagy fizikailag bántják őket az iskolában, de ha mégis, akkor sem biztos, hogy a tanár cselekszik. Nem csoda, a téma szinte csak akkor kerül szóba az órán, ha meleg költőről van szó.

Albert Ákos
oktatás

Részeg férfiak támadtak egy középiskolára Thaiföldön

Az iskola arra kérte őket, halkítsák le a zenét, mert épp felvételiztetnek. Erre bementek és megverték a tanárokat, diákokat.

Albert Ákos
külföld

Mégsem lesz szülő 1 és szülő 2 a francia iskolai űrlapokon

Helyette kétszer lesz az, hogy apa/anya.

Sarkadi Zsolt
külföld

Leszámolna a matekdefiníciók bemagoltatásával az új alaptanterv

Életközeli, a gyakorlatban előforduló példák jelennének meg a matekórákon.

Albert Ákos
oktatás

Magyar tanárok beszéltek a CNN-nek arról, hogyan lett szitokszó az iskolákban a migráns

A CNN is az itteni oktatás helyzetével foglalkozik.

Sarkadi Zsolt
külföld

Hoffmann Rózsa a CEU költözéséről: Nem történt itt olyan tragédia, amiből újabb botrányt kell kavarni

A volt oktatásügyi államtitkár szerint Bécsig kiutazni nem olyan nehéz, és jó is, hogy vége az ügynek, mert „végre ez a fortyogó fazék kicsit lecsillapodik”.

Boros Juli
POLITIKA

Az állam összeszedte magát, és az utolsó pillanatban megmenti a pénz nélkül maradó tanodákat

Mintha nem is Magyarországon lennénk: civilek javaslatait is meghallgatva az állam pénzt ad azoknak a tanodáknak, amelyek a leghátrányosabb helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, és épp kifogynának az uniós támogatásból.

Albert Ákos
társadalom