Michael Ignatieff szerint az egyetem minden erejével meg fogja védeni az érdekeit.
A kormány úgy támadja a Soros György által támogatott egyetemet, mintha bármi kényszerítné erre. Pedig erről szó sincs.
Mit számít, hogy ez Kelet-Európa legjobb egyeteme, amely a rendszerváltás óta több tízezer külföldi tanárral és diákkal szerettette meg Magyarországot? De ha esetleg mégsem lehetne a bezárásából eleget lopni...
Nyilván ez is az ideológiai ellenségnek nyilvánított CEU-val szembeni fellépés része.
Miközben az ország egy része úgy nyomorog, ami a XXI. században nem megengedhető, azt látni, hogy a kormány nem hosszú távban gondolkodik. Ferge Zsuzsával az elmúlt 25 év szociálpolitikájáról szóló új könyve miatt beszélgettünk.
Sok feltételnek kell ehhez teljesülnie, de a román érettségi vizsga körüli csalásoknál úgy tűnik, ez volt a helyzet.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint túl későn, csak négy hónappal az érettségi előtt derült ki, hogy pontosan miből vizsgáznak a szakgimnazisták.
Öt évvel ezelőtt 15 ezer dollárt fektettek a cégbe. Mondjuk úgy: megérte.
Az általános iskola 3. osztályától folyamatosan teszteken kell bizonyítani. Tavaly 35 diák lett öngyilkos, az elmúlt nyolc napban már három. A szakértők szerint változtatni kell a rendszeren.
Az oktatási államtitkár szerint nem lehet kijelenteni, hogy egy kis falu iskolája rosszabb lenne, mint egy városi.
És a világ újra megmenekült.
Balog Zoltán a szakmai igazgatót is menesztette.
A szülők szerint az új rendszer csak arra jó, hogy a gyerekek elhagyják a diákjukat.
A 199-ből.