Egy 4 centi hosszú pengéjű sniccer volt nála, állítása szerint azért, mert a táblát eredetileg letakarta egy másik felirattal, amit csak később vágott le.
Amint Csőgör Péter felemelte a táblát, már ki is verték azt a kezéből és elhurcolták.
Az ötfokozatú skálán Magyar 3,3-as, míg a miniszterelnök 2,8-as eredményt ért el.
Célba ért a miniszterelnök ünnepi beszéde.
Trump pedig az utolsó olyan amerikai elnök, aki feleségei révén ismeri Közép-Európát, és tudja, hogy volt 1956, meg a berlini fal.
„Ennyi hazugság 20 perc alatt még egy miniszterelnöki beszédben sem hangzott el” – mondta Magyar Péter. Követői a bábkormányt emlegető Orbán-beszédét nevetséges hülyeségnek vagy éppen suttyóságnak tartották.
Így ünnepelte a kormánypárt az 56-os forradalom évfordulóját alig egy hónappal Orbán Balázs elszólása után.
Panelekből építkezett, de a forradalmi lendületet jól kapta el a Tisza Párt első embere.
A Tisza elnöke a kormány oroszbarátságát ostorozva ráfordult 2026-ra. Programot hirdetett, emberkeresésbe kezdett, és látványosan igyekezett mindenkit megszólítani, még azt is, aki kényszerűségből dolgozik a NER-nek, vagy hezitál, hogy Orbánra szavazzon-e.
Szabadságharc a mosdóért.
A miniszterelnök kijelölte kihívója szerepét a táblán: ő az áruló, akivel Brüsszel a hatalmára tör. Orbán rövid és harcos beszéddel jelezte, hogy küzdeni fog.
Veréssel fenyegették a Millenárisnál némán álló fiatalt.
Orbán bábkormányt, XXI. századi love storyt emlegetett, és azt mondta, a brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét.
A lap szerint az ügy szereplői súlytalan figurának tűnnek, brahiból keverhették magukat bajba.
Fel van adva a lecke, hogy egy szabadságszerető nép megadná magát vagy támogatna egy másik szabadságszerető népet vagy egyik sem és Brüsszel.