ökumenikus segélyszervezet

Több ezer adag ételt osztanak karácsonykor az egyre több rászorulónak

A gazdasági nehézségek miatt egyre több embernek jelent segítséget az Étel az Életért és az Ökumenikus Segélyszervezet segítsége, főleg idén karácsonykor.

Dienes Gábriel
ÉLET

Mintha mi sem történt volna: Lévai Anikó megint kiállt a volt besúgó mellé fotózkodni

Advent első vasárnapján borítsunk fátylat a múltra!

Urfi Péter
politika

Lévai Anikó együtt pózolt az egykori III/III-as Lehel Lászlóval

Hosszú idő után mutatkozott újra nyilvánosan az Ökumenikusok elnöke, aki a '80-as években "Filozófus" néven jelentett.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Visszahívták a volt besúgót az Ökumentikus Segélyszervezet élére

Lehel László ügynök volt, lelkészként jelentett a paptársairól és a híveiről a kommunistáknak, de a segélyszervezet ezt nem bánja.

Szily László
belföld

Lehel László: Remélem azt, hogy a tettek alapján minősítenek

Az egykori III/III-as besúgó az RTL Klubnak elmondta: Lévai Anikó sem tudott ügynökmúltjáról.

Botos Tamás
politika

Kósa szerint nem nagy dolog, hogy a Kádár-rendszerben beszervezték a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjét

Nem kellemetlen az sem, hogy a miniszterelnök felesége is kapcsolatban áll a szervezettel.

Sarkadi Zsolt
politika

Átmenetileg távozik az Ökumentikus Segélyszervezet ex-ügynök elnöke

Hétfőtől felfüggeszti tevékenységét Lehel László, hogy „magánemberként” reagálhasson az őt ért támadásokra.

kasnyikm
egyház

Schmuck Andor lenyomta Obamát

Obama és Zuckerberg elbújhat. Ezt a Valentin-napot Magyarország legmagányosabb embere nyerte meg.

Herczeg Márk
szerelem