olajszennyezés

Miután elsüllyedt egy új-zélandi hadihajó, annyian kezdték támadni női kapitányát, hogy a védelmi miniszter is megszólalt az ügyben

Szerinte „foteltengernagyok” trollkodnak egy ügyben, amiről semmit sem tudnak.

Molnár Kristóf
külföld

Közel 10 év után végre kiszivattyúzzák az olajat a Jemennél rozsdásodó tankerből

Szivárgás esetén legalább 8 millió ember vízellátása kerülne veszélybe.

Bódog Bálint
külföld

13 év pereskedés után a Shell 15 millió eurót fizet a nigériai olajszennyezés károsultjainak

Bár a szivárgásért a felelősséget továbbra sem ismerte el a cég.

Kiss Imola
külföld

2,2 millió liter olaj folyt ki a Keystone olajvezetékből

Abból a vezetékből, aminek a megépítése ellen ezrek tiltakoztak, mondván, hogy ki fog folyni belőle az olaj. Őket akkor letartóztatták.

Csurgó Dénes
környezetszennyezés

Túszul ejtettek hetven turistát a perui őslakosok

Így tiltakoznak amiatt, hogy a kormány nem foglalkozik az Amazonast ért olajszennyezéssel.

Benics Márk
külföld

9,5 milliárd dolláros pert nyert az óriás olajcég ellen „Amazónia Csernobilja” ügyében, mégis őt küldik börtönbe

Minden idők egyik legsúlyosabb olajszennyezése miatt büntették meg a Chevron olajvállalatot, az ítélet mérföldkő lehetett volna. A cég viszont olyan jogi ellentámadásba lendült, hogy mostanra az áldozatokat képviselő Steven Donziger börtönbe küldésénél tart a történet. Ebben az ügyben még az Európai Parlament is aggódik az amerikai jogállami helyzet miatt.

plankog
külföld

Több mint 572 ezer liter olaj szivárgott a Csendes-óceánba a dél-kaliforniai partvidéken

Hatalmas olajszőnyeg alakult ki egy olajvezeték szivárgása miatt, több strandot lezártak, döglött halakat és állatokat mos partra a víz.

Mészáros Juli
környezetszennyezés

„Ez nem kitaláció, ez itt és most történik”

Aktivisták leplezték le a saját olajszennyezésük feltakarítását elsumákoló trinidadi olajcéget. A Paria-öbölben egyre nagyobb a baj, 2018 óta már 500 olajkiömlést regisztráltak, az állam mégsem bírságol és nem is emel vádat.

Sarkadi Zsolt
külföld

A rendőrség kihallgatta a szigetszentmiklósi olajszennyezés feltételezett elkövetőjét, egy tököli férfit

Óriási károkat okozott azzal, hogy hat köbméter olajat engedett a vízgyűjtőbe, és évekig tart, mire regenerálódik a természet.

Kiss Imola
bűnügy

Akár 90-100 tonna olaj is elfolyhatott a Lukoil komiföldi olajmezőjén, a szennyezés a Jeges-tenger felé tart

Az elöregedett vezetékek miatt rengeteg ilyen baleset történik Oroszországban, a többsége ki sem derül.

Kiss Imola
környezet

Több mint 600 tonnányi veszélyes hulladékot kellett elszállítani Szigetszentmiklósról az olajszennyezés miatt

Eddig 30 ezer liter olajos vizet vittek el ártalmatlanításra.

Czinkóczi Sándor
katasztrófa

Kétmillió forintot ad a rendőrség annak, aki elárulja, ki engedett olajat a Ráckevei Duna-ágba

2000 négyzetméternyi ritka úszóláp és nádas pusztult el miatta.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Már négyszáz tonnányi veszélyes hulladékot távolítottak el a szigetszentmiklósi olajszennyezés után

A szennyezés előtti állapot elérése még évekig eltarthat.

Mészáros Juli
környezetvédelem

Hosszú évekig tart, amíg regenerálódik a természet a szigetszentmiklósi olajszennyezés után, addig ronda lesz a látvány

Annyira durva a helyzet, hogy újabb merülőfallal kellett körbevenni az olajfoltot.

Szily László
környezetvédelem

Motorolaj és gázolaj is volt a Ráckevei-Dunába illegálisan beleengedett szennyben

Mostanra elemezték ki a mintákat. Már 10000 liter olajat és olajjal kevert vizet szivattyúztak ki.

Szily László
környezetvédelem