olasz testvérek

Eredménytelen lett a munkajogi törvényekről és a bevándorlók állampolgárságáról szóló olasz népszavazás

A népszavazást kezdeményező, több mint ötmilliós tagságú szakszervezeti tömörülés főtitkára a választópolgárok távolmaradását részben a jobboldal népszavazás elleni kampányának tulajdonította, ami szerinte demokratikus válsághelyzettel fenyeget.

Herczeg Márk
külföld

Az olasz kormány az alkotmánybírósághoz fordul, miután Toszkána engedélyezte az eutanáziát

A kormány szerint miközben egyesek „az emberi méltóságot torzítják el, mivel a halált tartják az egyedüli válasznak a fájdalomra és szenvedésre”.

Herczeg Márk
külföld

Vau: egymás után 28-szor ugatott fel hangosan az olasz Menczer a köztévében, hogy vitapartnerébe fojtsa a szót, és az ne tudja kimondani, hogy elítélt bűnöző

Pedig tényleg az. BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU-BAU.

Szily László
POLITIKA

Csak B-terv volt Orbán jobboldali szövetsége, a projektnek Le Pen a valódi irányítója

Orbánnak így is nagy siker, hogy az övé a harmadik legnagyobb pártcsalád Európában, más kérdés, hogy Magyarország mennyit nyer azzal, hogy a Fidesz a liberális tömbből a Néppárton át a legszélsőbb jobboldali formációba lavírozta át magát.

Kolozsi Ádám
külföld

Parlamenti verekedés után szavazták meg Olaszországban a gazdag Északnak kedvező törvényt

A tartományok egy sor területen nagyobb önállósságot kapnak, kisebb lesz az újraelosztás, a déli régiók szerint ez még inkább szétszakítja Olaszországot.

Kolozsi Ádám
külföld

Jelentőset javult az EP-választáson Giorgia Meloni pártja, az Olasz Testvérek

Ők szerezték a legtöbb voksot, de a Demokrata Párt nem sokkal maradt le mögöttük.

Fődi Kitti
külföld

Egy szilveszteri bulin lábon lőttek egy embert egy olasz parlamenti képviselő fegyverével

A miniszterelnök párttársa, Emanuele Pozzolo elismerte, hogy magával vitte a fegyvert.

Herczeg Márk
külföld

Meloni túlnőtt Orbánon, kicsit már kerüli is, de szakítani még nem mer vele

Az olasz miniszterelnök is felszólal a szeptemberi Budapesti Demográfiai Csúcson. Giorgia Meloni nagyra tartotta Orbánt, az olasz kormányfő azonban jelentősen veszített a magyar kormány iránt mutatott lelkesedéséből egy év alatt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Giorgia Meloni pártjának kártérítést kell fizetnie egy kanadai meleg párnak

Felhasználták a pár egy képét a homofób kampányukhoz.

Fődi Kitti
külföld

Tök jó ez az Olaszországot promózó videó, kár, hogy Szlovéniában forgatták

Találkozzon az Instagramon szexiző, pizzaevő influenszer-Vénusszal.

Solti Hanna
utazás

Giorgia Meloni felajánlotta, hogy közvetít az orosz-ukrán béke érdekében

„Remélem, hogy az orosz kormány előbb vagy utóbb rádöbben a hatalmas tévedésére, és leállítja ezt az értelmetlen háborút, amivel megtámadta Ukrajnát” – mondta az olasz miniszterelnök.

Herczeg Márk
háború

Végleges eredmény: Meloniék jobboldali szövetsége többséget szerzett az olasz parlament mindkét házában

A Giorgia Meloni vezette FdI a 2018-as választások óta közel 6 millió szavazót szerzett, miközben a Liga és a Hajrá Olaszország! majdnem ugyanennyit veszített. Több mint 6 millió választóval lett gyengébb az Öt Csillag, a Demokrata Párt pedig öt év alatt 800 ezer szavazót veszített el.

Herczeg Márk
külföld

Meloni szerint az olaszok egyértelmű üzenetet küldtek

A szélsőjobbos szövetség a szavazatok 42,2 százalékát kaphatta, de a hivatalos eredményre még várni kell.

Benics Márk
külföld

Olaszországot egy olyan jövőtől féltik, ami Magyarországon a jelen

Vasárnap előrehozott választásokat tartanak Olaszországban, amit minden valószínűség szerint a jobbközép szövetség fog megnyerni. És ha így lesz, azt bizonyára egész Európa megérzi.

Boros Juli
külföld

Az Olasz Testvérek felszólították a Rait, hogy ne adja le azt a Peppa Malac-részt, amiben azonos nemű pár is szerepel

„Ismét lecsapott a politikai korrektség a gyermekeink kárára” – mondta a párt kulturális szóvivője.

Benics Márk
külföld